Kedves Lépcsőmászó!
Mivel te alapvetően a keresztény istenhit tanaiból indulsz ki, nem érted egészen az én felvetésemet.
Az egész Biblia arról szól, hogy isten egész egyszerűen (földi)emberi tulajdonságokkal rendelkezik. Megteremtette az embert a saját képmására, megmutatta nekik a tudás fáját, "kételkedni lehetett a szavaiban", majd "szörnyű haragra gerjedt", később "irgalmas" volt, megváltotta az embereket bűneiktől (ám nem ő szenvedett meg értük hanem az állítólagos fia), szóval az az én bajom, hogy egyszerűen nem tudom elhinni, hogy egy világegyetem felett álló isten ilyen tulajdomságokkal bírjon.
Hangsúlyozom, hogy bár nem vagyok vallásos, mégis Jézus tanításai szerint élek, legalábbis ami a hétköznapokat illeti, mert pl. azokkal a parancsokkal, hogy "szeresd istenedet jobban mint tenmagadat" stb. nem tudok mit kezdeni. Ha hinnék ebben az istenben, csak félni tudnék, amit már átéltem gyerekkoromban. Az én megvilágosodásom abból állt, hogy egy olyan isten, akitől félni kell nem lehet isten.
Engem egyáltalán nem zavarna meg az erkölcsi hozzáálásomban, ha Jézusról kiderülne, hogy ő is ember volt.
Mint ahogyan Budha is ember volt, eleinte Szidhárta hercegnek hívták.
De jólesik olyannal beszélgetni, aki nem önt nyakon rögtön malaszttal. Sajnos meglehetős averzióm van a klérus iránt.