Szia Aliz!
Sajnálom, hogy csalódást okozok, de nem birom. Tudod a testem is tele van fájdalommal, a szüléstől is nagyon félek (na nem a fájdalomtól, hanem, hogy nem tudom megszülni), ráadásul nagyon egyedül érzem magam, és borzasztóan fáradt vagyok. Nem látod, hogy megváltozik, ha lehullik az álarc. Kedves, aranyos velem, átölel, megpuszil, mintha minden rendben lenne. Egyszercsak kitőr valami miatt, és úgy érzem, nem vagyok több számára, mint egy kinyomandó pattanás. És az a legrosszabb, hogy nem zárjuk le a veszekedést, nincs kibékülés, hanem egyszerűen lehiggad, visszaveszi az álarcot, és megint azt játszuk, hogy minden rendben van.
Azt amit ír, azt nem olvasom el. Én nem akarok vájkálni az agyában. Meg honnan is tudnám, hogy ott őszinte-e? Különben is nagyon zokon vette, amikor kiderült, hogy utána olvastam.
MSE