Kedves Nagynulla!

Nagyon sokat gondolkoztam, hogy megírjam-e ezt a hozzászólást, végül úgy döntöttem, hogy megírom, mert egyszer már átéltem hasonló dolgokat én is.

Te minden probléma okozójának magadat tartod és erre vezetsz vissza mindent, erre gyártasz ideológiákat es persze önigazolást is találsz.
Már-már a segítő szándékú topic-társakat is ellenségeidnek tekinted.
Azt kéne megértened - nem csak kimondani, hanem TÉNYLEG megérteni, átgondolni -, hogy te most depressziós vagy. Ilyen állapotban nem tudod a dolgokat józanul megítélni, sokkal tobb konfliktusod lesz a kelleténél és mindegyik végén saját magadat fogod hibáztatni.

Én voltam depressziós, pszichológusnál sose jártam (nem mondom, hogy jól tettem!), magam másztam ki a gödörből, segítség nélkül.
Első lépésként találni kell egy barátot, akiben feltétlenül megbízol, akármit mond. Ha azt mondja, ezt szarul csináltad, akkor nem ellenségként kezeled, hanem megfogadod a tanácsát. Ez a barát lehet egy pszichológus is, lehet édesanya, férj, akárki. A fontos, hogy megbízzál benne.
Második lépésként ki kell tűzni egy közeli, megvalósítható célt. Ezt legjobb, ha a barát teszi meg, méghozzá úgy, hogy kitűz egy távoli célt (amit nem mond el, mert akkor hozzá se kezdenél) és arra ösztönöz, hogy azt lépésről-lépésre megvalósítsd.

Te most úgy érzed, hogy kolonc vagy a családod nyakán, nem szeret senki és az egész világ ellened van. Mit szeretnél jobban: meghalni vagy elérni, hogy mindenki szeressen és a családod értékes embernek tekintsen? Persze, meghalni talán könnyebb, de megváltozni sem nehéz és sokkal hálásabb feladat, csak akarni kell!

Na azt hiszem, befejezem a lelkifröccs osztogatását, de érdekelne a véleményed erről az egészről.