No jó, azért elmesélem.
De mielőtt bármit mesélnék, gyorsan elmondom, ha ma néger gyerekek potyognak is az égből, akkor is megnézem a vöröskettesen a "Házinyúlra nem lövünk" c filmet, nektek is mindannyiótoknak nagyon ajánlom, én már láttam évekkel ezelőtt és szabályszerűen vinnyogtam a röhögéstől rajta. Ha jól tudom 21.00 órakor kezdődik, szóval ha olyankor kerestek BIZTOS nem leszek itt!

Ugyanazon az emeleten laktunk, egy kicsivel később költöztek be mint mi. Értelmiségi házaspár, egy gyönyörű kislánnyal, aki annyi idős volt pont mint az én nagyobbik lányom, így nagyon jó barátnők is lettek egészen a nagykorúságukig. A barátnőm tipikus életművész, állandóan valami újat tanult, szeretett utazni, társaságba járni, mindenféle kultúrális programnál ott volt, annak idején nyelvtanfolyamokat szervezett, elég jól ment nekik anyagilag. A férje pont az ellenkezője, magának való, akit főleg a számítógép és a műszaki könyvek érdekeltek, otthonülő, csendes szótlan ám igen csinos férfi volt. A kislány rá ütött, ő is csendes befelé forfuló gyerek volt, akit nem boldogított az, hogy az anyja mindenhová magával hurcolt. A barátnőm elégedetlen is volt a lányával, ráadásul ott volt a nagymama, aki nagyon sokat foglalkozott a kislánnyal, szerette nagyon, bár az örökös lamentálásától majd frászt kaptam - egyszer egy hónapig együtt nyaraltunk a Balatonon, szóval közvetlen tapasztalataim vannak róla. Egész nap csak mondta, mondta, mondta a magáét, ugyanazon a vékony sápító hangon, állandóan sopánkodott valamin, ha minden jó volt, akkor miért nem locsolta meg a füvet, ha az is megvolt, miért nem mosott már fogat stb - őrjítő volt, bár lehet a kislány ezt megszokta, csak nekem tünt fel, mindegy, elkalandoztam.

A barátnőm és a férje elváltak később, mikor a kislány úgy nagykamaszkorba került - igen kultúrált válás volt, mindenben megegyeztek, békésen váltak el, mikor kijöttünk a bíróságról - én voltam a tanú, a válóper mindössze 10 percet vett igénybe - még meg is kérdeztem, hogy ha ilyen békésen eltudtok válni, nem maradhattatok volna együt? - csak nevettünk, aztán beültünk egy vendéglőbe megünnepelni a válást.
Egy két év múlva mind a ketten újraházasodtak.

A kislány gyönyörű nagylánnyá fejlődött - tényleg azóta se láttam sok hozzá hasonlóan szép gyereket - okos volt, ő is kéttannyelvű gimnáziumba járt mint az enyém, csak ő spanyolra, nem franciára - szóval semmi jel nem mutatott arra, hogy valami baj készülődik, ha csak az nem, hogy nem volt jó a viszonya az anyjával.

Érettségi után nyári munkára ment az idegenforgalomba - szerintem itt kezdődött minden. Az volt a dolga, hogy felszálljon a vonatra és szálláscímeket osztogasson a külföldieknek, és gondolom a pályaudvaron ismerkedhetett meg azokkal az emberekkel, akik először adtak kábítószert neki. Nagyon nagyon lassan rajzolódott ki a kórkép, annak idején még nagyon keveset lehetett tudni a drogokról, először csak az tünt fel, hogy a mindig csöndes lány időnként meglepően bátor feldobott és vidám volt, az anyjának meg az, hogy furcsa sebeket fedezett fel a karján, állandóan valamivel direkt megsebesítette magát, ollóval, késsel, és a viselkedése teljesen kiszámíthatatlan lett.

Aztán az tűnt fel, hogy akárhová iratták be továbbtanulni, mindenhonnan eljött. Addigra már kezdett a baj körvonalazódni, jöttek a külöféle elvonókúrák, csoportok stb - egyre rosszabb volt.

Közben megvették a nagymama lakását az önkormányzattól, és a kislány odaköltözött, az ő nevére lett írva a lakás. Na, mikor ott lakott, akkor az már maga volt a pokol, állandóan ellopott mindent a lakásból, a nagyanyja nyugdíjától elkezdve a tévéig mindent, aztán odaköltözött hozzá egy fiú, törtek zúztak, káromkodtak, minden. Aztán terhes lett, és meg akart változni, befeküdt a kórházba, hogy ott kezeljék nem is tudom milyen gyógyszerrel (Depridol, vagy valami ilyesmi), akkor azt hittük megváltozik, mert nagyon akarta azt a gyereket. (Utólag kiderült, hogy végig a kórházban is "anyagozott", állandóan jöttek hozzá látogatók, azok hozták be neki.) Császárral szült, egy hálistennek egészséges kislányt.

Csakhogy addigra már valami megtört az agyában, képtelen volt a normális életbe beilleszkedni. A kicsit imádta, egész nap babusgatta, de enni nemigen adott neki, csak nassolgattak egész nap meg nézték a tévét. Beleszólni az életébe nem hagyott senkinek semmit, addigra már gyűlölte az anyját meg a nagyanyját is - a lopások folytatódtak.

Egyszer aztán beütött a krach, elöl hagyta a piruláit, ő maga kába volt, a kicsi meg szépen beveszegette azokat, még szerencse, hogy éppen akkor fordult le a székről, mikor a barátnőm éppen meglátogatta őket. (Jellemző, hogy a lánya nem volt hajlandó elárulni a mentőknek mit vehetett be a gyerek, azt is a barátnőm intézte.) Na akkor a gyámhatóság elvette tőle a kicsit, a barátnőmet jelölte ki gyámul. A lány még jobban ygűlöli azóta.

Mivel nem tudott olyan életfeltételeket teremteni, amitől a gyámh. visszaadta volna a gyereket neki, gondolt egy merészet, és egyszerűen kerített magának egy másik pasast, aki fölcsinálta, és attól is szült egy gyereket. De addigra már el kellett cserélni a nagymama lakását, mert a nagymama idősek otthonába menekült előle, ő meg egy lepusztult egyszobás lakásban lakott ha lakott, inkább egy ilyen drogos társasággal tanyázott itt-ott.

A második gyerek csodával határos módon mégis egészségesen született, de azt már a barátnőm nem tudta elvállalni, a kórház nem adta haza, gyerekneveldébe rakták. Az anyja nem mondott le róla, bár egyre betegebb azóta. A szülés óta nem is látta a második gyerekét, sőt már az első sem érdekli, de lemondani róla azt nem hajlandó.

Most nagynehezen sikerült végre nevelőszülőkhöz helyezni (egy kis részem nekem is volt benne), ha minden igaz, még az is lehet, hogy jövőre örökbe is adható, és egy nagyon szerető családhoz került, akiknek nem lehet saját gyerekük.

Viszont a lány azóta gyakorlatilag élőhalott, vegetál, már nemigen kommunikál senkivel, az életbe képtelen visszailleszkedni.

Szóval ez már egy végleges állapot. Elég szörnyű, mert ha visszagondolok rá, én még minidg az a nagyon szép kicsit szomorú kislányt látom magam előtt, aki jó tanuló volt, illedelmes, jólnevelt.

(jesszus de sokat írtam!)

MIlyen a hangulatod?