malachy Creative Commons License 2002.11.02 0 0 4436
Egy dologban elnézéseteket kell kérnem, ebben ugyanis pontosítanom kell, s ilyenmódon úgy érzem részletesen le kell írnom a pontosítást. Aki Magyarországon járt tudós, Henry F. Schaefer kémikus 5 alkalommal volt jelölve Nobel-díjra, a díjat tudomásom szerint viszont mindezidáig nem ítélték neki. 2002. március 11.-én tartott előadást „Az ismeretlen ismeretlen, Evolúció /a/vagy /a/teizmus”, két nappal később „Komplexitás, Káosz és Isten” címmel. Többek között elmesélte, hogy már négy éve volt Kalifornia egyik leghíresebb egyetemének, a Berkeley-nek tanára, amikor úgy érezte, nem tud a saját elvárásai szerint élni. Keresett. Három évig tanulmányozta Jézus feltámadását, könyveket olvasott, többek között Caesar Gall háború című művét is. A három év eltelte után – kutatásai eredményére alapozva – meggyőződött a feltámadás történelmi hitelességéről. Ekkor döbbent rá, hogy szembe kell szállnia gőgjével és büszkeségével, s végül Jézus Krisztushoz fordul.

Még mindig az evolúciós elmélet szellemi hátteréről: Ken Ham nem is olyan régen Nagy Britanniába járt, s sikerült kiborítani a bilit. Olyannyira, hogy még a miniszterelnöknek is nyilatkoznia kellett, hisz-e a teremtéselméletbe. Ugyanis ha véletlenül hinne, le kell mondania /így az újságíró logikája/. Ken Ham, egy gondolkodó ember, aki szembe mer úszni az árral, olyannyira kész kiborítani az embereket, hogy legszívesebben elsöpörnék nézeteit és véleményét a Föld felszínéről. És ezek után mondja valaki, hogy az evolúcionisták nem elvakultak!

Még egy dologban pontosítok: a kényszerítésről írtam, tévedtem. Sajnos a helyzet az, hogy ma az evolúcionizmust kényszerítik az emberre /elsősorban diákokra/, kérdezem én, melyik oktatási intézményben tanítják alternatívaként a teremtéselmélet lehetőségét? Az USA-ban végre elindult egy harc az egyoldalúság ellen, nálunk általában le kell hordani a másként gondolkodókat, ugyanis ők bugyuták, hogy mernek szembefordulni az árral, hogy merik vallani, hogy nem a semmiből lettünk, ilyenmódon nem a semmi az élet értelme....

Az erkölcs kérdése szorosan hozzátartozik az evolúció tárgyalásához. Beszéltünk a "Ne paráználkodj!" parancsolatról, mely a Bibliában hasonló helyen szerepel, mint a "Ne ölj!", tehát hasonló módon súlyos bűn Isten szemében. Nem csodálkozom, hogy a mai társadalmunk eljutott odáig, hogy a paráznaság nemhogy bűn, de egyes körökben sikk, a házasság tisztaságáról pedig ha beszél az ember szinte csak üveges, semmitmondó tekintetekkel találkozik. Az evolúció alapján valóban semmi értelmes magyarázatot nem lehet találni arra, hogy nem szabad paráználkodni, de hasonló módon értelmét veszti a "ne erőszakolj meg másokat!", "ne ölj!" parancsolat is elméleti síkon. Talán idézek egy híres vitából, melyben egy teremtés párti vitatkozott egy evolucionistával a megerőszakolással kapcsolatban /talán a netre is felrakták/, s elméleti síkon az evolucionista kénytelen volt elismerni /legalább őszinte volt/, hogy valóban, az evolúciónak inkább negatív erkölcsi hatása van napjaink oktatási rendszerében, mintha ott Jézus Krisztust képviselnék.

Nézd, látszik, hogy a mormonokhoz nem értesz. Meginnál olyan pohár vizet, amiről nem látszik ugyan, hogy méreg van benne, de a tiszta vízben egy parányi méreg van, mely ránézésre nem is látható? Én nem. Ilyenmódon csak az igazságot fogadom el, a méreggel vegyített igazság számomra nem meggyőző, kész vagyok elvetni. Ezért kell vigyázni a mormonokkal is, de sok más vallással is, pl. a Jehova tanúkkal.

A nyelvvel kapcsolatban nem is vártam ugyan, de egyetlen reagálást sem kaptam, egyéb 'tudományos' jellegű hozzászólásokat örvendezve olvastam. Talán még egyszer hozzászólok, megkísérelve a részletekbe bocsátkozást az időmérés területén, bár nem sok reményem van, hogy valaki fog is rá érdemben reagálni.