"ne keverd az anyai ösztönt azzal, hogy felelôsnek érzed magad egy kis emberért. az nem ugyanaz."

Erről nem tudok vitatkozni, ugyanis nem voltam még abban a helyzetben, hogy egy gyereket kell nevelnem anyja nélkül. Lehet hogy igazad van, lehet hogy nem, erről jelen ismereteim alapján nem tudok objektíven dönteni.

"valami fontosat nem akarsz elfogadni. a korlátok felismerése nem valami bánatos dolog. én például tudom, hogy mivel vannak tömött fogaim, mivel a vérnyomásom sem szuper, ezért (minima ezekért) nem lesz belôlem vadászpilóta, a fülcsengésemrôl nem is beszélve. "

Nyugodj meg, belőlem sem lesz hivatásos pilóta. Említettem, nem, hogy színtévesztő vagyok - ettől függetlenül néha-néha repülök egy kicsit vitorlázógéppel, és tisztában vagyok azzal, hogy hivatalosan nem kaphatok szakszolgálati engedélyt. Azt igyekszem érthetővé tenni számodra, hogy ettől függetlenül én úgy gondolom, hogy repülhetek repülővel. Még tán hivatalosan is. A sereg is azt mondta, jó leszek sofőrnek, pedig az se lehetnék a szemem miatt. :-/

Egyébként a lényeget már elmondtad:

"a szabadság az elôbb gondolati, majd érzelmi, aztán cselekvési szabadság. legtágabban gondolati (itt a legtöbb a buktató, hogy esetleg egy impotens álmodozó maradsz)."

Merthogy ez a lényeg. Én a legelső, azaz a gondolati szabadságról beszéltem egész végig.
Abban is igazad van, hogy sok a buktató, és ha az ember elcseszi, akkor lesz az impotens álmodozó, de ha egy kis esze is van, akkor nem cseszi el. Hogy mi lesz akkor? Egy harmonikus ember, akinek bevallottan vannak akár irreális álmai is, de mivel tisztában van vele, hogy a végletekig szabad lény, ettől nem esik depresszióba, nem ugrik le a tetőről, stb. Aki erre nem jön rá, az szvsz az irreális álmairól nem látja be, hogy irreálisak, és ez nyugtalanítja, felborítja a harmóniáját.
Épp ez az, amikor arról beszéltem, hogy az ember mérlegel, aztán dönt. Az értelmes ember az álmait is igyekszik az értelmén keresztül megvizslatni életében legalább egyszer - nem csak az álmait, hanem mindent, amiről célja, hogy tisztában legye azzal, mit is gondoljon róla.

Csak akkor jöhet rá, hogy irreális álmai IS vannak, ha az álmait, céljait időről-időre megvizsgálja, átgondolja, mérlegeli. Ha megteszi, és rájön, hogy igenis vannak irreális álmai, akkor két eset lesz. Vagy kétségbeesik ezen, vagy nem. Ha tudja, hogy szabad lény, akkor azzal is tisztában van, hogy az irreális álmai szükségesek ahhoz, amit önmagának hív. A harmóniájának része. Így hát megbékél velük, DE nem dobja el őket.

Szerintem EZ a fontos a "gondolati" szabadságban.