Alomhajos,
nem vagy hajlandó eltűni, mondod?
Ki kért téged, hogy tűrj? Nem magadat emelted ítélkező, és az ítéletet végre is hajtani akaró Atyaisten emberévé? Szerencse, hogy nem a középkorban élünk, máglyám már készen állna.

Mondod, minden új fórumtárs?
Minden új fórumtárs védője lennél? Egy rakás ember jött a Fórumra az alatt a majdnem öt év alatt, mióta fórumkodom. És hányba kötöttem bele? Tudod-e, milyen távol esik a valóság az általad említett „minden fórumtárs”-tól?
Nem vagy te egy kicsit elfogult? Elvakultál a gyűlölettől, én meg lerántom rólad a leplet. Ébredj már fel, téged senki nem kért védelmezőnek, senki nem köszönte meg neked, ugyanis senkin nem segítettél. Ha valaki kért téged (emilben, de itt a Fórumon is), arra kért, szűnnél már meg az engesztelhetetlenségedtől, a békétlenségedtől. Te csak a terhére voltál embereknek ebben a dologban!

Mindenki láthatja, milyen vagyok legbelül?
Nocsak, már másoktól is feltételezed, hogy az emberek belsejét látják, mint te? Valószínűleg rajtad tényleg csak a gyógyszer segít, hamispróféta! (Hamis, mert az ember belsejét egyedül Isten vizsgálja.) Már a bensőmet is rágalmaznád, mi?

Mocskot meg én semmit nem zúdítottam a nyakadba, azt nem mondhatod. Hacsak azt nem tartod mocsoknak, hogy kevély, engesztelhetetlen, istentelen, és gyáva, arc nélküli embernek tartalak. Ez tény, mert ez mind rádbizonyult, részletesen. Egy része éppen e topicban. Ha ez mocsok, akkor mocskos vagy, téged annak is tartalak, életedet is, hitedet is, személyedet is. Már azokban, amiket ismerek rólad a Fórumról és IRC-ről. De nem én kerestelek ezzel sem, te kezdted és te is folytattad, többek kérése ellenére sem hagytad abba.
Te szálltál rám, hitemre, arra, amit én találtam, amit én tartok értéknek, ahogy most is köpésnek nevezed, ha felebarátomhoz szólok (míg a világot Isten ítéli, nekem azzal nincs hitbeli dolgokban dolgom). Te hazudtál, kiforgattál, rágalmaztál, üldöztél hitem miatt, mit e topicban is megmutattam.
Nem is véletlen a gyűlöleted ellenem, hisz a te hitedet sohasem ismertem el, prófétaságodat és álmaidat is helytelennek, javarészt hamisnak tartottam, szándékaiddal, életviteleddel együtt. És mégis elvártad, vallanám, ugynabban az Istenben hinnénk? Nem tudtad elviselni, hogy tiltakoztam, mikor kezdtél úgy fogalmazni, mintha ez lenne! Pedig el nem ismerném, hogy én ismerném a te istenedet, sem azt, hogy te az enyémet!

CSerfa