Jajajajajaj. Ha húsvét, az nálunk Sárospatakot jelenti, édsapám fel- és oldalmenôit látogatjuk meg. Nagynénéméknél megszállva ez azt jelenti, hogy négyen vagyunk lányok (húgom + két unokatestvér + én) és ô. S jön a Hétfô (ó, irgalom atyja, ne hagyj el...). Lelkesedésünk már elôzô nap az eget veri. A Rituálé keresztapámmal kezdôdik, aki hajnali 7-kor szódásszifonnal csörtet be a szobába. No mercy, nem állítja meg se fotelbarikád, se az elôzô nap pici darabokra szedett szifon, gondosan a lakás különbözô pontjain elrejtve (a sok éves rutin azért már cselekvésre késztet), nem hatja meg se sikoly (örülnek a szomszédok, meg az egész utca), se könyörgés. Egyszer fordult elô, hogy megelôzték -- a szomszéd Józsi bácsi valamilyen rejtélyes oknál fogva már fél hétkor lendületbôl berontott hozzánk, fülig vigyorral spiccolt össze-vissza. Mi meg még neglizsében, ugye... Csókolom, Józsi bácsi, örülünk, hogy látjuk... :) És sajnos miután nagy a rokonság, a nap folyamán a sokéves átlagnak megfelelôen úgy 20-30 pasi várható. Mi meg negyedóránként sorbaállunk, mint az orgonasípok, fej lehajt, a mosolyt gondosan felvakoljuk, csak a szemünket villogtatjuk egymásra segélykérôen "mikor lesz már vége?!?" tartalommal. Namost ezek után öt nô egy szobában este... :) Illatfelhô rulez. Idén Bulgáriában töltöm a húsvétot és kaján, kárörvendô emilkéket fogok hazaküldözgetni :). Ja, és hogy a másik oldalt se hagyjam ki: öcsém, mialatt mi arcunkra fagyott vigyorral álljuk a sarat, a rokonság (szintén nagyszámú) nôi szakaszát járja végig, és rendszerint ötszámjegyű összeget kaszírozva tér haza a nap végén. Hát hun van az igazság!?!?