Kedves Paleokrites

Láttam képen is valóságban is emberi csontokat és hullákat, a halálban nem kételkedem, tudom azt hogy nagyon sok ember meghal, de az igazat megvallva hiszem azt, hogy nem mindenki hal meg. Hogy a halál, még a fizikai halál se elkerülhetetlen. Jézus az írás szerint meghalt és feltámadt, de tanításának legfontosabb része szerintem nem a feltámadás, hanem az örök élet. Feltámadása neki csak arra szolgált, hogy tanítását alátámassza.

Ami a hit köréhez tartózik, az nem szükségszerűen, de tartózhat egyúttal a valóság köréhez is.

Eltaláltad, szerintem az ember nem szűnik meg létezni teste halálával, és kétség kívül több marad meg belõle néhány darab csontnál, vagy akár egy balzsamozott múmiánál is. Hogy mi az a több azt nem tudom tökéletesen körülírni, de talán annyit mondhatnék, hogy nem direkt a lélekre gondoltam, hanem a tudatra. És az a tudat nem jár kalandozni a "világegyetem csillagdeszkáin", inkább elõkészületeket tesz egy újabb lehetõségek sorozatára egy újabb megtestesülésre.

Hogy mi lehet egy hívõ fogalmaiban egy lélek, azt nem tudom, éppen azért tettem fel a kérdést. Némely válaszok szerint nagyon hasonlít arra amit én személyiségnek neveznék, azaz egy vélemények, gondolatok, érzelmek, emlékezetek, tapasztalatok, hajlamok, stb., tarka gyűjteménye. Mások valami természet fölöttivel hozzák kapcsolatba. Az én elképzelésem szerint, legalábbis amit eddig értek belõle, a lélek ugyanaz amit mi profán kifejezéssel személyiségnek nevezünk. De ez szerintem nem éli túl a halált, kivéve a tudat és a hajlamok, amik mint tananyag vagy/és eszközök szerepelnek egy következő megtestesülésben.

De van az embernek a testen és a személyiségén kívül meg egy nagyon fontos része azt én egy tervrajzzal hasonlítanám össze, ez az amit egy tökéletes isteni ötletnek, az Isten Egyszülött Fiának nevezhetnénk, az ÉN VAGYOK, a Krisztus minden emberben, amire az ember teljes lénye van felépítve. Ez szerintem halhatatlan. Ez az amit Krisztus-tudatnak is neveznek. Míg ez a tudat nem "ébredt" fel az emberben addig minden alkalommal arra kényszerül, hogy elhagyja az elkopott elhasznált testet.

Hogy hova megy az a valami "szellemiségféle" ? Erre talán azt lehetne válaszolni, hogy csatlakozik fajtájához, hasonlóan a gondolattal, annak sincs földrajzi "helye" az egyedüli helye a tudatban van mint sok minden másnak csak az ember tudatában van a helye, sehol máshol. Mozgása ugyancsak hasonló a gondolatéhoz, megy mindenhova, mindenütt jelen van és aki kívánja befogadhatja. Szája, hangja, füle vagy ehhez hasonlók nincsenek abban az értelemben mint ahogy mi azt ismerjük, de érzékelni képes és a dolgokat megérteni is. Saját magán ítélkezik, helyesebben nem ítélkezik inkább megállapít, tehát nem hurcolja õt senki semmi féle bíróság elé. És nem is hallelujázik, mi szűksége lenne rá ?

Aztán van még egy érdekes dolog, te valami kényszerpályáról és alárendeltségrõl beszélsz, ilyesmirõl szó sincs, hanem az Istenség az aki vállalja magára az emberi szerepet, nem csak nagyon ritka kivételként hanem minden emberben, tehát az egész emberiségben. Még egyszerűbben mondhatjuk hogy az ember vállalja magára ezt a szerepet amit mi életnek nevezünk. Eredetében az ember tökéletes, határtalan és korlátlan minden tekintetben.

A "megdicsõült" testben, ahogyan te azt nevezed, ez a Krisztustudat jogerõsé válik és gondoskodik arról, hogy a test megõrzi ifjúságát és egészségét. Tehát nem egy klón test. A megdicsőült test úgy néz ki ahogyan tudata akarja, hogy kinézzen, a tudatnak ugyanis minden árnyalata kifejezésre jut benne. Tehát a megdicsőült test és a tudat között egy tökéletes harmónia uralkodik. A halandó ember testében éppen tudatlansága nyilvánul meg nyomorúságban, betegsagben, megöregedésben, a halálban.

Szerintem a "túlvilágon" nem létezik olyasmi, amit mi kommunikációnak nevezünk, arra nincs szükség, a tudat részese minden tudásnak, azaz vele egy. Normális állapotban nekünk sincs szűkségünk arra, hogy saját magunkkal kommunikáljunk.

Hogy mi értelme van ennek a lélek-históriának, azt nem tudom, de talán megkérdezhetném mi értelme van a te létednek vagy bárminek ?

Én úgy hiszem a Bibliának vannak olyan értékei amit még nem ismerünk, szerintem a bibliát néha szó szerint kell venni, de legtöbbször értelmezni kell. A Biblia értelmezése azonban egy kényes dolog nem mindegy mikor és hogyan de talán még az se, hogy ki értelmezi. Az én elképzelésem szerint nem jó a Biblia értelmezését másokra hagyni, sem a tevékeny elménkre, az már nagyon sokszor tévedett. Ha egy helyes értelmezés kívánunk, akkor a legtanácsosabb befelé fordulni, a Krisztushoz bennünk.

Néha már előfordult velem az hogy álmomba eszembe jutott, hogy álmodom és elhatároztam, hogy felébredek mert elegem volt belőle és felébredtem. A tudatról azt gondolom az nem alszik és nem is álmodik, de lehet azt szándékosan szűkíteni, de fel is lehet emelni egy magasabb szintre. Szerintem ez az utóbbi az ember feladata itt a Földön.

Én úgy hiszem, hogy a tudat érzékel minden fájdalmat, még a testi fájdalmat is.

Ami a "lélek" fogalmát illeti, nem akarom minden áron kicserélni "jobb alternatívával". Mostanáig csak halvány elképzelésem volt róla, azért is tettem fel a kérdést. Most azonban némely hozzászólás alapján ahhoz a megálapodáshoz jutottam, hogy a "személyiség" az a fogalom ami azt a legjobban megközelíti. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy helyesebb belátás hatására nem fogok váltóztatni véleményemen. Nem tartom életre szóló fontosságunak, hogy pontosan mit is értünk a szó alatt, fontosabbnak tartom az igyekezetet a legszentebb eszményünk szerint élni, erre azonban nincsen alternatíva.

üdv pelgrim