A gyerek nagyjából képben van, mert őt is állandóan rendberakja. „Miért ezt vetted fel és nem azt, x-y fokot mondtak… hogy néz ki a hajad, igy ki nem megyek veled az utcára (ha kócos)… miért a zsebedben van a kesztyű, majd jól megfázol és maradhatunk otthon mert lázas leszel aztán jól lemaradsz a suliban…” Szóval neki elég azt mondanom, hogy tedd ezt vagy rakd oda azt mert jön a nagyi, és már csinálja is. Szereti azért, viszonylag gyakran van odaát anyámnál, de azért a háta mögött visszamondja a sztereotip mondatokat. Viszont anyámnak direkte nem nagyon mer ellentmondani, mert akkor meg jön az „édes kislányom…” kezdetű oktatás, valahogy ugyanúgy, mint nekem anno. Olyan is volt már, hogy valamiről eszébe jutott, hogy „de jó hogy ezt a nagyi nem látta mert helyből infarktust kapott volna, ne is mondjuk el neki inkább”
De mondom, mindezek ellenére jóban vannak a helyzethez mérten. Persze anyám sokszor úgy körülugrálja mint ha egyszem saját gyereke lenne. Mostanában sokat elgondolkodtam ezen, és mindannyiszor arra jutottam, hogy engem (minket) sosem ugrált igy körbe, mégis valamiért ma igy emlékszik. Tipikus példa rá, hogy a múltkoriban abba kötött bele, hogy miért nem mosom a gyerek haját hetente. Nem mentségként mondom, de a gyerek haja olyan mennyiség, hogy két hajókötelet is lehetne fonni belőle, hosszú is és iszonyú lassan szárad. Nos én valóban nem szoktam hetente mosni. Erre anyám, hogy bezzeg ő nekünk minden héten, stb. A hugomnak pedig éppen ilyen tipusú haja volt, és éppen fültanuja volt a dolognak, és rögtön megcáfolta, hogy bizony neki is csak 2 vagy inkább három hetenként mosta a haját. Erre anyám visszavonulót fújt. Speciel én egyáltalán nem emlékszem, hogy valaha más is mosta a hajamat, mint én, mindenesetre most az aktuális téma, hogy anyám szerint a 8 és fél éves lányom még túl kicsi ahhoz, hogy egyedül fürödjön.
Hát igy valahogy…