Na, úgy látom, kezdjük megérteni egymást.

Attól félek, csak most gondolom így, hogy legszívesebben elmennék innen.
De vajon mi lesz mondjuk jövő év elején? Merthogy addig adtam haladékot magamnak, hogy hátha elmúlik ez az érzés.

De nem tudom.
Itt dolgozok a családi cégnél budán. nem keresek rosszul, ha meglesz a diplomám, jó előrelépési lehetőségek vannak, ez egy középvállalkozás jópármilliárdos forgalommal. Van tehát perspektíva, akármi is lehet belőlem.
Persze nem fogom beverni a főnököm (a saját keresztapám (-: ) orrát semmiképpen, sőt éppen azt várom, hogy a családom, ha megérti az indokaimat, támogasson engem.
Erkölcsileg.
Mert ha egyszer eldöntöm, hogy megyek, akkor szívesebben megyek az ő áldásukkal, de megyek anélkül is.

Azt viszont nem akarom, hogy ha öreg fejjel visszanézek, azon bánkódjak, hoghy miért is nem próbáltam meg.
Már most vannak olyan dolgok, amiket saját döntésemmel hagytam ki, és mostanra nagyon meg is bántam.
De ezek kis dolgok ahhoz képest, hogy az egész életről van szó.
Iskolából van sok, munkából is, még nőből is.
Életből meg csak egy. Jó nagy közhely, de nem mindegy, hogyan éljük le.

Ez a rizsszem-faragás nagyon jó ötlet. Mármint arra értem, hogy ez a vonal nyerő lehet, megélni a turistákból valami egyszerű kis melóval. :-)
(Végülis maketter vagyok, atomjó a kézügyességem.)

Tépelődök.