Egyébként az is érdekes csúsztatás volt részéről, hogy tillik,
először arról panaszkodott, hogy az általa továbbfejleszteni kívánt bpesti kártyát a Fidesz szavazta le,
míg később arra a feltevésre, hogy a Fidesz által támogatott fpolgármester akkor ezt a javaslatot el tudná fogadtatni, úgy reagált, hogy nem, hiszen a többségnek kell megszavazni valamit, azaz az Mszp és Szdsz-es szavazatok is kellenének.
Hát akkor hogy is van ez?
A kisebbségben levő Fidesz leszvazta a többségi szavazatot igénylő kártya fejlesztést?
Úgy hazudik, hogy még a szeme sem rebben.
Persze a lopáson kívül, amelyről szóló nyílvános jelentést nem hozza nyílvánosságra.