Maminti,
én már leszűrtem az ismeretségi kör alapján a tapasztalatot: aki nagyon vékony, vagy picike, és így alig hihető, hogy gond nélkül hordja majd ki a gyereket, pláne szülni stb, az általában könnyen-gyorsan szül. A magamfajta "isten is gyerekszülésre teremtette " csípőjű stb nőknél meg komplikációhegyek.. Ki érti ezt?:-)))) (Hozzáteszem: magas vérnyomással, toxémia-gyanúval , túlsúllyal megvert barátnőm is szült viszonylag könnyen és problémamentesen, pedig másnapra neki is beígérték a csaszit.)

Egyébként feltett szándékom, hogy ha lesz következő, én sem fogok berohanni a kórházba (egy császár után ugye ez elvileg kötelező lenne). A legnagyobb félelmem ugyanis az, hogy az orvosi szempontoktól függetlenül sem kapom meg ugyanazt az esélyt a normál (én meg ettől a szótól megyek a falnak) szülésre, mint amit egyébként megadnak egy nőnek, akkor is ha vannak kisebb zökkenők. Magyarul: tudom, hogy egy császár után sokkal könnyebben feladja az orvost a hüvelyi szülés lehetőségét, még akkor is, ha nem áll fenn igazi komoly indikáció az adott szülésnél a császárra, illetve ha az előző császár véletlenszerű okból történt és nem nagyobb az újra előfordulás valószínűsége , mint bárkinél. Egyszerűen félnek, mintha velünk már csak gond lehetne. Egyébként is manapság szerintem túl könnyen császároznak, merthogy nem számít már olyan veszélyes műtétnek. Miközben tudjuk, hogy a kb. 10-15%-os császár arányig csökkent az újszülött károsodás, illetve halálozás, afölött már nem javult markánsan a statisztika.Ehhez képest, most 25%...Az orvosom meg is mondta: félnek a perektől. És ha császár volt, akkor ugye ők mindent megtettek, akkor is, ha a gyerekkel mégis gond lett. Ha nem volt császár, akkor ugye nem tettek meg minden elérhetőt és nem lehet megmondani, hogy a gyerekkel nem lett volna akkor is gond, ha csaszi. Nnnna.

Más: Maminti, megértelek, hogy zavar a kifejezés, de én is úgy érzem, hogy belőlem "kiszedték a gyereket". Soha nem gondoltam úgy erre, hogy én szültem, nem megy , nem tudok, pedig tényleg kevés híja volt, de akkor sem változtat semmi a lényegen: a lányom nem a szokásos útvonalon érkezett, ez egy műtét volt, és nem szülés. Hát ez van, de ennél nagyobb bajunk sose legyen. Azazhogy neki ne legyen, nekem azért elég nagy baj ez is, még akkor ha tudom, hogy hülye vagyok. Sajna ez érzelmi kérdés, ide nem hatnak az észérvek. Továbbra is irigylem Roxyt és a mindenkit, akinek ez nem volt megrázkódtatás. Gondolom bejátszik itt olyasmi is, hogy ha az ember vajúdik , akkor elindulnak mindenféle pszichés folyamatok, amik esetleg blokkolódnak a műtét miatt. Nekem pl a mai napig az jut eszembe a gyerekem születéséről, hogy próbálom megszülni és már tudom, hogy valami gáz van, de nem tudok szólni az orvosnak, csak vergődök tehetetlenül. Egyszerűen bennemaradtam a szituban, nem volt sikerélmény, katarzis, feloldás vagy bármi, ami egy normál szülést talán -jó esetben -követ. Amire azt mondják, hogy az ember elfelejti az egészet egy pillanat alatt. Ehelyett bevágnak egy kaput az orrom előtt. Ez a teóriám csak ott sántít, hogy van olyan ismerősöm, aki nem tervezett császárral szült ugyan, de még a vajúdás megindulása előtt ki kellett kapni a babát, és neki is hiányérzete van, ő is szenved ettől, ha nem is annyira, mint én. de ő mondjuk nem is ilyen nyavalygós alakt:-)))

Bocs a hosszért, de ne haljon már ki ez a topik, olyan jó itt nyavalyogni.

M