De.
És akkor folytatnám is:
Személy szerint látok ilyen ígéretes lehetôséget. A közbeszerezési törvény azt mondja, hogy hétmillió forintnál nagyobb összegu munka esetén tervpályázatot kell kiírni. Ámde a kormánybiztos szerint senki nem tudja, hogy tervezôje mennyit fog kérni, és ez nem is tartozik senkire. Nos, ez az érv igencsak biceg. Tudott ugyanis, hogy az ilyenfajta beruházás tervezési költsége a teljes bekerülési öszszegnek általában legalább két-három százaléka. Ha tehát a beruházás tízmilliárdba kerül, két-háromszáz millió forint. Ami csinos summa, és mindenképpen több a hétmilliónál! Persze az építész nem egymaga és nem is egyedül dolgozik, hanem olyan tervezôcsoportot irányít, amelyben legalább húsz-huszonöt szakértô tesz-vesz a maga segítôivel. Összesen mondjuk száz magasan kvalifikált szakember. Belátható, hogy egy negyed Tocsik ekkora munkáért nem túlzás. Ámde mi volna abban az esetben, ha a forintot kikapcsolnánk? Kapjanak a tervezôk például ingyenjegyet a Nemzeti elôadásaira. Akkor a korlát máris meg lenne kerülve. Ha egy jegy mondjuk ezer forint, akkor a háromszázmillió csupán háromszázezer jegyet jelent. Száz tervezôre osztva ez csupán háromezer elôadás. Feltehetjük továbbá, hogy a tervezô nem egyedül jön színházba, elhozza férjét, feleségét, fontosabb barátait és barátnôit is. Így ez a szám akár ötödére is csökkenhet. Akkor már csupán hatszáz elôadásnál tartunk. Ez pedig – ha egy szezonra tizenöt bemutatót számolunk, nem több, mint negyven évad. Ha azonban ugyanazt az elôadást többször is megnézik, még ennyi sem! A szerzôdés a következô évszázad elsô felében bizonnyal kifutna.