kutato Creative Commons License 2002.09.17 0 0 51
3. Hasonlóképpen nem lesz jó vége annak, hogy a földtörvény úgy marad, ahogy most van, mert lehetőséget nyújt a külföldiek földvásárlására. Ezt ugyan a kormányzat tagadja, s a dolog meglehetősen bonyolult, de ha adnak három percet rá, azért elmondom Önöknek, hogy miért van ez mégiscsak így. Az előző kormányzat olyan megállapodást kötött az Európai Unióval, hogy azok a külföldiek, akik Magyarországon földet akarnak vásárolni, a csatlakozást követően ezt hét évig nem tehetik meg. Utána is csak megszorításokkal. Azok a külföldiek azonban, aki már most bérelnek Magyarországon földet, azok három év múlva vásárolhatnak Magyarországon földet. Ahhoz, hogy egészen biztosan kizárjuk a lehetőségét annak, hogy külföldiek földhöz jussanak, - ezért egyébként Brüsszelben meg is orroltak, - megalkottuk a földtörvényt, amely a föld eladásánál a bérlőket az elővásárlási jog szempontjából hátra sorolta. Tehát ugyan három év múlva lehet ugyan elvileg lehet majd földet vásárolni bizonyos bérlőknek Magyarországon, de szegények nem tudnának a régi földtörvény szerint, mert ha valaki el akarja adni a földjét, akkor
első helyen elővásárlási joga a helyben lakó családi gazdának van. Második helyen megint egy helyben lakó következik, és a harmadik helyen következnek olyan emberek, akik nem mezőgazdasággal foglalkoznak, aztán az állam következik, és csak a legvégén következik mindenki más. Tehát ez egy zárt rendszer volt. Az Európai Unióval kötött megállapodás és a magyar földtörvény egy zárt rendszert alkotva biztosította azt, hogy külföldiek Magyarországon termőföldet ne tudjanak vásárolni. Most az történt, hogy a földtörvényt megváltoztatták, és a föld vásárlásánál első helyen a bérlőnek van földvásárlási lehetősége, és csak utána következik mindenki más. Így a külföldi bérlő első helyen vásárolhatja majd meg a földet. Ez egy rendszer. Nem lehet csak az egyiket szeretni, csak az uniós megállapodást, de a földtörvényt nem. A kettő együtt működik. Tavasszal, ha addig nem sikerül elérni a földtörvény visszamódosítását, akkor ebben az ügyben kell tartanunk egy népszavazást. Egyszer egy indián törzsfőnök, aki nem dakota volt, hanem sziú, - úgy hívták, hogy Szilaj Ló - azt mondta, hogy "nem lehet eladni a földet, amin jár az ember." Szerintem se lehet eladni, ha csak nem akarunk visszaköltözni a fákra. Lehet, hogy valaki ilyen sorsot szán a magyaroknak, ezt nem zárom ki, de a mi tervünk semmiképpen sem ez a jövőre nézve.
Előzmény: kutato (50)