Én csak egy dologban vagyok biztos: a páromnak köszönhetem a legtöbbet, türelmesen kezdett el tanítani apukája Dacia-ján. Az oktatóm csak arra volt jó, hogy hivatalos úton megkaphassam a jogosítványt, mert tanítani nem nagyon tanított:
A rutin pályán egyszer elmondta, mit kell csinálnom, utána bement kávézni a többi oktatóval együtt az irodába. Nekem szerencsére első nekifutásra sikerült minden (ennek már hat és fél éve), de az biztos, hogy a vizsga elején úgy remegett a lábam az idegességtől, hogy állandóan attól féltem, nehogy lefulladjak. A legszebb érzés az volt, mikor a jogosítványom átvételének napján az apukám a kezembe adta a kocsikulcsot és egész egyszerően bemondta az úticélt.
Én csatlakoznék azokhoz, akik azt tanácsolták, hogy Budapesten tanuljon meg vezetni mindenki, aki később itt akar közlekedni, mert meg kell szokni a nagy forgalmat, a három-négy sávos utakat.
csinnKA!
Ha ennyire félsz, akkor eleinte ne vezess egyedül! Jobb, ha ül melletted egy türelmes ember, aki mellesleg a szeme sarkából figyelheti veled együtt a tükröket és aki egy-egy út után kielemzi, mi volt a hibád, hogy tanulhass belőle.