satöbbi-blues
nem tudok elszakadni tőled,
míg egyszer meg nem utállak,
nemed felajz egekig menőleg,
szavamra, rohadtul kivánlak.
ha elkap az altesti vérbőség,
szapullak, mint kinek nem jutott tej,
nehezen fogom magam vissza,
hogy meg ne termékenyítselek.
létem ha kurtára szabott is,
világod bázist teremt bennem,
simaságod megrökönyöz mindig,
és ezért gyakran el kell mennem.
nevedre száz rímet sajtolnék,
aluljárókban koszos helyen,
- itt jártam: Lator, kereslek,
de magamat közzé nem tehetem.
többen hiszik, majd megváltozok,
a további sokéves tervben,
vasárnap zoknit és fogat mosok,
míg ők templomba mennek.
gyermeket nemzek és utódolok,
a társadalomba illeszkedem,
mindez épületes, jópofadolog,
ha csipesz tartja szemem fenn.
ez a blues, ez a blues,
agyamban ide-oda húz,
ez a blues, a satöbbi-blues...
ha jut pénzem, lehet eltartalak,
költői szabadságom kiveszem,
utazunk Miskolcra, Debrecenbe,
egy érvényes vonatjeggyel.
megkerüljük a Hortobágyot,
dőzsölünk és felhívod apádat,
eszünk hamburgert és hotdogot,
megkapod amerikádat.
de addig marad a simlis emke,
nem vegyülök és keveset lopok,
a nyugatiban sakkozok pénzbe,
és autóablakot mosok.
de ha leülök elgondolkozóba,
a sok hazugságot definálni,
egy dolog az, ami nógat,
veled kis satöbbit csinálni.
Pithagorasz emeli kalapját,
és ezzel megszakad az egyenleg,
senki nem fogja fel az alapját,
hogy nem versenyezhet seggeddel...
ez a blues, ez a blues,
agyamban ide-oda húz,
ez a blues, a satöbbi-blues...
-lator®-
