Összbenyomások.
A németek ezen a vidéken kedvesek, barátságosak, segítőkészek (nagyon!), egyáltalán nem undokak és abszolút nem bunkók. Barátságos beszélgetés lehetséges velük, barátság nem. A kettő között van egy áthághatatlan fal. Minket ez annyira nem zavar, mert jól elvagyunk így.
A főnök és a testvére próbálkoznak csapatot kovácsolni az emberekből, pl. szerveztek egy születésnapi grillpartit az erdőben, ami igazán nagyon-nagyon jól sikerült. Vacsorázni is voltunk együtt egyszer (szintén születésnap alkalmából). Ezek szimpatikus dolgok, nekem tetszenek.
Az ország, a város tiszta, rendes, az öcsém szerint "steril". Neki ez nem tetszik, nekem nagyon (jahh, nem ő a tisztaságmániás). Példa: egyszer ő (Öcsike) mikor itt volt, kitett az ajtó elé egy pelenkát, mondván, hogy majd kivisszük a kukába (ha tudtam volna, agyoncsapom). Másnap jön a főbérlő, hogy az egyik szomszéd felhívta telefonon, és panaszkodott, hogy mit csináltunk...
No de ennek a másik oldala, hogy mi sem vesszük észre, hogy rajtunk kívül más is lakik a házban (pedig van még vagy öt lakás). Néha egy kis gyereksírás, semmi több!
Mindenütt szépen gondozott kertek. A mi házunk előtt is van egy kis előkert, tavasszal valahogy "belekerült" pár tő kankalin. Később nárcisz. Van idejük, pénzük, kedvük ilyesmikkel is foglalkozni.
Nem lopnak. Autót se nagyon.
Minden tágas, szellős, kényelmes, praktikus.
A környék pedig álomszép.
Hát ennyi. Mától teljes jogú dolgozók vagyunk.
Egy éve mentünk az állásinterjúra.
Még arra is emlékszem, amikor ezt a céget megtaláltam a Neten. Rögtön éreztem, hogy ebből lehet valami.
Azóta tudom, hogy a főnök alaposan kiválogatja, kiket vesz fel: nemrég meghirdetett egy állást (nagyon nagy a fluktuáció), és az 55 jelentkezőből összesen négyet hívott be! Ehhez képest mi "rátörtünk", és most itt vagyunk. Azt hiszem, mindent egybevetve örülhetek neki.
Köszönöm Nektek még egyszer a segítségeket.
(DeRosa-t e-mailben rendszeresen nyaggatom, most pl. jogosítvány-ügyben).
Sziasztok,
Sz.