Nos, az év koncertje után egy három napos melóm volt, azért csak most jövök...

de akkor is naggyon meg vagyok elégedve. Az elején igyekeztem én is az első sorban lenni, de a tömeg, majd a pogósok miatt egy kicsit hátrébb szorultam. Ez persze semmit nem vett el a dolog értékéből, sőt, ott még jobban át is lehetett élni. Ez bosszantott egy kicsit, hogy egyesek mindenre pogózni akarnak, mert hát pont a Sava egy olyan zene...

Az elején ugyan egy kicsit megijedtem, hogy nem akarják kedvenc lassú számaimat nyomni, persze a Morphine Child tutira vehető volt. Az volt az egyik legszebb momentum, pláne hogy nagyon szépen pengették a torzított gityót a lassú ének alatt! Aztán eljött a Believe, majd ott örültem legjobban, mikor ráismertem a Temptation Revelation-ra - az egyik legszebb számuk. Aztán csúcspontként a When The Crowds Are Gone... erre már nem lehet szavakat találni. Kellemes meglepetés volt nekem a This Is The Time is, és az is jó gesztus volt, hogy miután levonultak, a Silk And Steel-t tetették be a magnóba. Mindezen felül a Sziget legjobb, legszebb, és ráadásul leghosszabb koncertjét is adták. Amorphis után ideges voltam ugyan, hogy a Sava is erre a sorsra juthat, pláne, hogy hiába volt minden kirakva, akkor is sokat csúsztak. De utána minimum 100 percet játszottak, mit sem törődve határidőkkel! Ez is igencsak becsülendő volt tőlük! Aztán jó fejek voltak a dedikáláson is, különösen Chris. Kicsit bosszantott, hogy nem lehetett az összes CD-borítót aláíratni velük, így csak a Gutter Ballet és a Magellan került toll alá, meg egy házi készítésű emléklap.

Damond meg hatalmas énekes, eleve, hogy mindent kiénekel, mint Jon fiatalabb korában, és a Zak-es számokat is jól veszi. Jeff Waters pedig jól hozta a Savától elvárhatót...

Mit lehet ezek után mondani? Várjuk a még nagyobb és még hosszabb koncertet, amin aztán lehetne Sleep, Not What You See és persze Alone You Breathe is. De örüljünk, hogy egy nem akármilyen csapat újra visszajött hozzánk, és egy nem mindennapi élménnyel ajándékozott meg!