indexnick1 Creative Commons License 2002.07.27 0 0 2227
Amerikai kérdések Medgyessy múltjáról

MNO, 2002. július 24. (1. oldal)

Munkatársunktól
Medgyessy Péter miniszterelnök kémelhárítói múltja Kovács László külügyminiszter washingtoni megbeszélésein is terítékre kerültek: a hivatalos tárgyalásokon az amerikai kormányzat képviselői – így Colin Powell, az amerikai diplomácia vezetője is – élénken érdeklődtek az ügy háttere és a felállított parlamenti vizsgálóbizottság tevékenysége iránt.

Tóth Tamás külügyi szóvivő lapunknak elmondta: a magyar küldöttség részletes tájékoztatást adott a Medgyessy-ügy hátteréről, a vizsgálatokról, a washingtoni kormánytisztviselők pedig reményüket fejezték ki, hogy a bizottságok munkája megnyugtatóan zárul majd.
A szóvivő szerint a kormányfő múltjával kapcsolatos botránynak nem lesz semmiféle kihatása a magyar–amerikai kapcsolatokra, és a miniszterelnök őszi washingtoni útjára sem. Tóth Tamás elmondta: a pontos dátum a két ország belpolitikai eseményeinek függvénye, ám valószínű, hogy a vizitre november közepén kerül majd sor.
Ezzel szemben Gorka Sebestyén biztonságpolitikai szakértő az ügy kirobbanása után egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy amerikai kormányzati körökben nagyon komolyan veszik az ügyet, és nyugati szemszögből a magyar miniszterelnök „damaged good”, magyarán „sérült áru”.
A miniszterelnök múltját többen firtatták azon a találkozón is, amelyen az amerikai fővárosban, illetve annak környékén élő magyarság képviselői tehették fel kérdéseiket Kovács Lászlónak. Török István, az Amerikai Magyar Református Egyesület képviselője – aki részt vett a külügyminiszterrel folytatott megbeszélésen – lapunknak elmondta, hogy a tárcavezető részletes tájékoztatást adott a Medgyessy-ügyről. Kovács László elmondta: éles különbséget kell tenni a különböző titkosszolgálati tevékenységek között, érvelését azonban a jelenlévők közül többen vitatták, megkérdőjelezték. Az Egyesült Államokban élő magyarok kíváncsian várják, hogy milyen eredménnyel zárul majd a miniszterelnök kémelhárítói múltját vizsgáló bizottságok munkája. Egyébként a találkozón, amelyet a washingtoni magyar nagykövetségen rendeztek, előzetesen