"Média-terror, média-bojkott, médiaegyensúly, médiavásárlás
Beszélgetés Kerényi Imrével
2002. július 21. 12:10
MNO MR Krónika
Hirdesd az igét - így szólította fel Kerényi Imre a polgári körök tagjait, hogy kisebb csoportokban, vállalva nevüket, arcukat, meggyőződésüket, menjenek el a baloldali vagy liberálisnak nevezett rendezvényekre, szálljanak vitába az ottlévőkkel, próbálják meggyőzni őket a polgári oldal értékrendjének igazáról. A színiigazgató a Vasárnapi Újság vendége volt.
Kerényi Imre valósággal berobbant a politikai közéletbe a médiáról írt cikkeivel. A médiáról írott cikksorozata, politikai elkötelezettsége mögött személes meggyőződése áll, mint mondta, azért kezdett bele a munkába mert a média személyesen sértette vérig azzal, hogy frontális támadást indított az ellen az értékrend ellen, amiben ő hisz.
Példaként említette az ominózus esetet, amikor a Horn-kormány kulturális államtitkára, Török András a Millenniumi Emlékbizottság egyik emlékülésén, javasolta, hogy át kellene írni a Himnuszt, mert a régi már múzeumba való. Keréyni ezzel szemben annak az ötmilliónak a tagja, aki nagyon komolyan veszi a Himnuszt, és most fellázadt az ellen, hogy a 6-10 ezer fős pártállami nomenklatúra hatalmi csoportosulása, a médiát "ellopva" gyalázza és pusztítja a konzervatív értékrendet.
A toll és a mobiltelefon fegyverével, a polgári körök "nagyon helyes, szerelmes, jókedvű" mozgalmával szabadságharcot fognak folytatni, mindaddig amíg szociálliberális koalíciót kompromisszumra nem kényszerítik - ígérte. A polgári körökkel kapcsolatban, melyeket új magyar polgári arisztokráciának nevezett, Kerényi igen optimista; a rádiónak azt is elmondta, még az ötödik kerületet is kiveszik majd Pető Iván képviselő alól, aki ezután elmehet "a Terror Múzeumába látogatónak, és megnézheti, hogy mit csinált ott apukája, meg anyukája."
A médiával kappcsolatos elképzeléseit Kerényi a rádiónak négy szó köré csoportosította: média terror, a média bojkott, a média egyensúly és a média vásárlás. Ebből a gondolatmanet a következő:
"Ellenfeleink ellopták a médiát, és azon keresztül terrorizálnak minket. Ez nekünk nem tetszik.
Emiatt elkezdünk a média bojkott eszközeivel élni, ami szintén egy csúnya szó, nem így vagyunk nevelve, nem így vagyunk öltözve, de rákényszerítenek bennünket politikai ellenfeleink, hogy alkalmazzuk ezt a durva módszert, például az Egri Végvár Polgári Körök Fóruma, ami néhány nagyon ügyes nő szervezése, 57 darab polgári kör, úgy döntött, hogy július hónap folyamán nem vásárolják meg a Heves Megyei Hírlapot. Jelen pillanatban bojkott alatt áll a Heves Megyei Hírlap, az Aczél Endre és a Népszabadság. És ha kell, akkor ezt folytatjuk."
"A média egyensúly röviden arról szól, hogy a konzervatív oldalnak szüksége van egy égi-földi sugárzású, közpénzekből finanszírozott közszolgálati csatornára. És elvárjuk a parlamenttől, a szociál-liberális koalíciótól, hogy megadja nekünk azt, ami jár. Remélem, hogy a Fidesznek és az MDF-nek van annyi esze, hogy ezt a törvényjavaslatot ők nem terjesztik be, mert akkor lesöprik. Mi azt szeretnénk, ha a szoc-lib koalíció demokratikus elkötelezettségéből fakadóan a mi jogos igényeinket a parlamenti eszközökkel kielégítené."
Erre a célra Kerényi a legjobbnak a magyar ATV-t tartotta, ahol már így is remek újságírók vannak. Szándékai szilárdságát mutatja, hogy addig akar tüntetni, amíg ezt meg nem kapják
Mert ami ma van, "az egyrész unisono, másrészt média-terrorista, harmadrészt ízléstelen" - jelentette ki Kerényi. A polgári oldal olyan kereskedelmi médiabirodalmat akar, "ízléses, amelyikben nincsen szex, amelyikben nincsen erőszak. Abban is lesznek reklámok, csak egy másik szellem. " Ezt az egyensúlyt azonban csakis média vásárlással lehet elérni. Ennek anyagi részleteiről Kerényi szűkszavúan nyilatkozott: "Annyit elárulhatok, hogy belföldről jön, és külföldről. A nagy pénz külföldről fog jönni."
A kereskedelmi tévé fenntartásához szükséges agymosó reklámoktól Kerényi nem tart, szerinte magvan a szellemi tőke ahhoz, hogy a gondolatokat el lehessen adni. Kerényi szerint ugyanis külföldi befektetők is látnak abban fantáziát, hogy divatossá tegyék a konzervatív televíziózást. Ez azonban még a jövő zenéje, ehhez, először egy közszolgálati csatorna kell államköltségen, és csak utána jöhet létre a saját kereskedelmi adó.
A média egyensúlyra visszatérve, Kerényi beszámolt arról, hogy a hatalom most görcsben van, mert a "nyomulást" a polgári oldal erőteljes fellépése megállította. Le kall azonban számolni a függetlenség fals mítoszával. Független újságíró ugyanis nem létezik, de nem is ez a probléma, hanem az, hogy a televízió 95-98 százaléka a szoclib tábor kezében van. Ezért a Madách Színház igazgatója azt tartja helyesnek, hogy Európához forduljunk, kiabáljuk tele a világsajtót, hogy Magyarországon nincs sajtószabadság, és akkor a koalíciónak muszáj lesz lépnie.
Még a politikára is igaz, hogy minden lehetséges, csak akarni kell - zárta le a beszélgetést Haeffler András."
Az MNO-ról.