Cikk:
http://www.nol.hu/Default.asp?DocCollID=62020&DocID=60071#60071

1.
(A radikálisokat lesre kell futtatni.

Interjú Kerényi Imrével,

Népszabadság, 1993. július 3.)

„...Nem lehet mindennap tüntetni vagy megemlékezni... A karácsony és az augusztus 20-a is egy-egy nagy közös többszörös. Szerintem a Tégy a gyűlölet ellen! mozgalomban sok ember megtalálhatja önmagát. Hogy kik szítják a gyűlöletet? Azt hiszem, hogy minden pártnak megvan a maga Csurkája. ...Az egészséges hétköznapi társadalomnak és a profi politikának, mind a hat parlamenti pártnak az a közös célja, hogy a radikálisok a margóra szoruljanak... A hatalom birtoklását ugyanis meg kell tanulni. Sok embernek elsődleges élménye a hatalom, amelyről nem tud lemondani, nem akarja tudomásul venni, hogy egy parlamenti ciklus négy évig tart... Számomra a hatalom – ellentétben nagyon sok politikussal – nem új. A hatalom olyan drog, amelyet úgy hívnak, hogy endomorfim. Ez egy belső morfium, amelyet az idegrendszer termel ki, s ilyenkor az embert a saját teljesítménye dobja fel... A teljesítmény különleges állapot, eufóriát hoz létre, és a politikai létezés euforisztikus pillanatokkal jár. Állni a fényben, szólni ezrekhez, tűrni a klientúra udvarlását, ez egyfajta mákony, amelyet meg lehet szokni... ha pedig valaki ennek a mákonynak az elvesztésétől fél, akkor jönnek a nemtelen eszközök, hiszterizálják a közvéleményt... Minden szerkesztőségnek, színháznak megvan a maga hisztérikusa, és össztársadalmi érdek, hogy az ország ne őket kövesse, hanem az alkuk, a paktumok, a kompromisszumok, a kiegyezések vegyék át a prímet. Még nagyon sok paktumot kell kötni. Azokat a politikusokat kell támogatni, akik hajlandók és képesek az ilyen paktumok megkötésére. Én igenis a paktumok híve vagyok. Széthasított fa az ország, a két résznek meg kell egymással állapodnia, vagy ha nem illenének össze, akkor is legalább tolerálják egymást. Nem szeretem, amikor például parlamenti fogadásokon a különböző pártállású emberek szigetekbe tömörülnek. Nem európai. Nem lehet abból kiindulni, hogy én vagyok a kincs, és mindenki más kutya. Nem szeretem, ha egy ellenzéki gyűlésen, amikor kormánypárti felszólaló következik, mindenki röhögni kezd... Az ellenfelek egyre inkább ellenségnek, démonnak, ördögnek élik meg egymást. Ez már nem politika, hanem rossz mítosz... A radikális politikai „főpapok”, ha nem is időben, de eltűntek... Önnek tudnia kell, hogy az MDF-es gyűléseken ideológiailag megfertőzött emberek ültek, s igaza van annak a politikusnak, aki azt mondta, hogy minden MDF-esben ott lakozik egy kis Csurka. A méregtelenítés elkezdődött, a folyamat gyorsaságáról lehet vitatkozni.”

2.
(Nyílt levél Csurka Istvánnak,

1992. augusztus 27., Népszabadság.)

„Te vagy most a főszereplő. Kérlek, egyszerű szóval kérlek, ne lépd át a Rubicont. A másik főszereplő a miniszterelnök. Ha ő annak rendje-módja szerint előre bejelentett időpontban szól a televízióban, magát és pártját Tőled elhatárolja, nyugodtan alhatunk megint... akciódról akciódra egyre több kárt okoztál pártodnak, kormányodnak, s az országnak, melyet nagyobb nemzetközi bizalom övezne, és több befektető keresne Nélküled. Hogy annyi udvarias megmentésed után meglépi-e a miniszterelnök Veled szemben azt, amit már meg kell lépnie? Bizonyára igen, de mi lenne, ha nem kényszerítenéd erre az ízlése ellen való lépésre? ...Borzadva köszöntelek, köszönöm, amit az országért korábban tettél, mégis, ma úgy imádkozom, hogy ne jöjjön el a Te országod, és ne legyen meg a Te akaratod, és ne vigy minket a kísértésbe, de szabadíts meg minket gonosz eszméidtől. Ámen.”

3.
Kerényi Imre, az MDF alapító tagja a Demokratikus Charta felvonulásának másnapján, 1992. szeptember 26-án nyílt levéllel fordult a sajtó munkatársaihoz, tisztázzák a közelmúlt eseményeit, és ennek kapcsán bírják szóra Csoóri Sándort és Lezsák Sándort. A levélben egyebek között a következőket írja:

„Tisztelt Barátaim az elektronikus és nyomtatott sajtóban, Csurka-ügyben ma már minden világos, az analízist a hazai és nemzetközi értékelők elvégezték, az ítélet kimondatott, az alelnök azonban az adófizetők pénzét költve még mindig helyén van, és rendületlenül folytatja tevékenységét, mellyel az adófizetőknek napról napra nagyobb politikai, erkölcsi és anyagi kárt okoz... Tisztelettel kérem önöket, faggassák meg a vezér legközvetlenebb környezetéhez tartozó személyeket, családjának tagjait, színész testvérét, annak fiát, a régi és új író-barátokat, szőke hajú titkárnőjét, akivel a Magyar Dráma Napján a Nemzeti Színházban megjelent, gépkocsivezetőjét, gépírónőjét, gyermekkori osztálytársait, volt tanárait, orvosát, takarítónőjét. Kérdezzenek mindaddig, míg a mamut össze nem omlik. Vizsgálják meg a hozzá húzó politikusok és képviselők személyiségét is, azok szavahihetőségét, előéletét, iskolai végzettségét, és újra kérem önöket, bírják szóra Csoóri Sándort és Lezsák Sándort. Tudnunk kell pontosan, hogy a sárkánynak hány feje van.”

A nyílt levelet annak idején etikai megfontolásból a Népszabadságban nem közöltük, és a döntést szeptember 28-án publicisztikában indokoltuk meg. (A szerk. megj.)