esti-2 Creative Commons License 2002.07.08 0 0 229
Kedves Andrej11!
Valóban nincs közöm hozzá! Csak arra lettem volna kiváncsi, hogy az a bizonyos értékrend, ami a konzervatív, keresztény jelzők mögött felsorakozik, és amiről te e hó elején így írtál nekem (161. ablak):
"Szerintem a mai világban, ahol mindent szabad, és a szabadosság az úr, egyáltalán nem meglepő ha konzervatívok lesznek a fiatalok. Minden ember vágyik az alapvető értékekre, így a fiatalok is. A mai világ pedig nem az értékeken, hanem az agymosáson (lsd. helyi szinten a Mi Újság, Ez az újság stb.)alapul.", szóval ez az értékrend, mióta lett olyan elkötelezetten a sajátod?!
Mert ugye azt tudjuk, hogy a Fidesz - melynek 1989 óta tagja vagy - erősen messze állt ezektől az értékektől a kezdetekben, sőt, még 1992-ben is - ld. a pécsi kongresszust, idéztünk is az akkori Orbántól bőven a lapban, ha emlékszel -, és csak 1993-94 táján kezdett el rátalálni ezekre a mélyen gyökerező értékekre, mikor a hazai politikai palettán mintegy véletlenül éppen ezen értékek képviseletében volt némi üresedés!
Nos, számomra nem az a meglepő, ha a fiatalok politikai hatalmat akarnak, még az sem meglepő, ha ehhez a legszélsőségesebb ideológiai fordulatokat hajtják végre, és egy ateista radikális liberálisból egyszerre keresztény-konzervatívoknak kiáltják ki magukat, de az már igen, ha minderről azt akarják elhitetni velem, hogy mindez valós, belső meggyőződésből fakad, hogy ők őszinte és elkötelezett híveik az éppen aktuális ideológiának!
Ez a kiégett cinizmus már meglep! Mert egy fiatal - ha jól emlékszem a magam fiatalságára, és mondjuk az oly sokat emlegetett 56-osokéra - akár haljon bele hitébe, de ne váltogassa azt, mint más a fehérneműjét. Legalább amíg fiatal!
De ha azt teszi - ám tegye -, de akkor szálljon le az erkölcsi prédikációk magas lováról, és ne akaja, hogy higgyem is, amit prédikál!
Mert - kedves Andrej -, hinni könnyű! De érteni, megérteni és elfogadni, és kitartani valami mellett, hát látod az már nehezebb mutatvány!
De értéke és példa-értéke és hitele, csak ennek az utóbbinak van.
Hát csak ennyi közöm van az egészhez.
Tisztelettel:
Esti János
Előzmény: andrej11 (221)