A szürke fal csak álca,
színeket rejtő,
amit a képzelettel bíró láthat,
nem az unatkozó néző.
Mert volt, s most is ott van!
Micsoda színorgia borított
felhős napokat szivárványba,
márciusi reggelek tavaszváró
ízeit aranyesős sárgába,
fülledt nyarak szerelemittas sóhajait
a nyugvó nap fényében,
s mindent, mindent, mert semmi nem állt ott
szürkében!
(Csak a néha, puha macskaléptekkel elsuhanó
csuhás barátok,
kik ahogy jöttek, szemet húnyva
távoztak, nehogy érje őket átok...)

Él még a remény, hogy a kőszikla
alap nem hiába,
és a töretlen hit át-átjárja,
melengeti zúgó téli éjen,
mert kell a múlt, hogy a jövő éljen...