Egy tanulságos cikk. Hosszú ugyan, de érdemes végigolvasni.

"Talán túl gyorsan akartam végrehajtani a változásokat, és nem voltam hajlandó szemet hunyni, elvtelen kompromisszumokat kötni – mondja Győriványi Ráth György. – Eszembe sem jutott, hogy visszatérhetnek az Operaház élére azok az emberek, akik hosszú évtizedeken keresztül hatalmon voltak. Most látom, hogy alábecsültem kapcsolatrendszerüket és politikai hatalmukat. Az újonnan kinevezett miniszter nyilván azért támad, mert a hatalmas nyomás ellenére egy évvel ezelőtt megtagadtam, hogy feleségét – aki énekművész – felléptessem. Görgey személyesen is közbenjárt az ügyben, ám azzal a meggyőződéssel és indokkal utasítottam vissza, hogy addig nem alkalmazhatok nem operaházi művészt, amíg van olyan a házon belül, aki az adott szerepet jobban meg tudja oldani. Egyik Kossuth-díjas énekművészünk levelet intézett a miniszterhez, amelyben kérte, hogy már csak személyes érintettsége miatt se avatkozzon be a Magyar Állami Operaházban folyó szükséges átalakításokba. Levélben jött a válasz: a művész a velem való jó kapcsolatát inkább a miniszter úr feleségének felléptetése érdekében vetette volna latba.
– Vagyis belegyalogolt az új hatalom személyzeti elképzeléseibe…
– A személyes sérelmek sora folytatódik. A miniszter barátja és tanácsadója, volt operaházi főigazgató, ma is teljhatalmú zeneszerző azért neheztel rám, mert levettem darabját – ami fél házzal ment – a következő évi repertoárról. Ő egyébként honoráriummal rendelkező tanácsadó volt az előző vezetés idején, amitől – kinevezésem után – szintén elesett. Az előző főigazgató pedig, aki szintén próbált a miniszter felesége érdekében közbenjárni, szinte könyörgött az egyik korábban gyakran felléptetett fiatal énekesnő érdekében, akiről még az általában a munkáját elismerő kritikus is azt írta, hogy a művésznő szerepeltetésére bizonyára van indok, de mentség nincs. A zenei tanács vezetője is, aki szintén tanácsadói szerződéssel rendelkezett az Operaháznál, szintén levélben kérte leváltásunkat. Az ok egyszerű: nem vettük igénybe szolgálatait annak ellenére, hogy mindenki figyelmeztetett, jobb ha nem húzunk ujjat vele. Kiváló, de szangvinikus alkatú karmesterünket már az előző vezetés is azzal nyugtatgatta, hogy feleségének szerepeket adott. Ő egész évben csak arra fordította energiáit a próbákon, hogy minket szidott a tőle megszokott vaskos stílusban.
A balettigazgató, aki önálló balett-társulatról álmodik, ellenállt minden együttműködésnek. Különös, mennyire heves lett akkor, amikor megakadályoztuk, hogy nemzetközi szerződéseit a művészeti titkárság közreműködése nélkül köthesse. Így beleláthattunk abba, hogy a külföldi művészeket mindig ugyanazon impresszárión keresztül szerződteti. Egy Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) által végzett ellenőrzés már 1999-ban kimutatta, hogy az említett impresszárió bankszámlája felett a balettigazgatónknak rendelkezési joga volt, amit ő is elismert. Ő volt az, aki egy év leforgása alatt képtelen volt megnevezni egyetlen jövő évi balett bemutatóját. A társulat előtt, de a parlamenti bizottsági ülésen is olyan valótlanságot állított, miszerint én bármikor is mondtam volna neki, hogy jobb lenne, ha a balett nem is létezne, holott már a pályázatomban is mint követendő példát emlegettem a balettet. Előző művészeti főtitkárunk, akiről sajnálatos módon úgy döntöttünk, hogy feleslegessége ellenére közelgő nyugdíjáig magas fizetése mellett megmaradhat az Operaház állományában, ezt azzal hálálta meg, hogy nyíltan támadni kezdte új bérletrendszerünket, és egyike lett a „földalatti mozgalom” zászlóvivőinek. Egyik rendezőnknek, miután egy társintézetnek lett az igazgatója, és amúgy sem volt kedvelt egyénisége a színháznak, megköszöntem munkáját. Érdekes módon az új miniszter beiktatása után megjelent repertoáron tartott darabjának nagy sikerű előadásán. Dilettánsnak nevezte a színház vezetését, valamint az est karmeste-rét, és olyan stílusban lépett fel, hogy a karmester tettlegességhez folyamodott.
Az egyik érdekvédelmi szervezet vezetője, aki tagja volt pályázatom bírálóbizottságának, az előző vezetések alatt olyan jogokat vívott ki magának, hogy annak ellenére, hogy középszerepeket éneklő művészről van szó, olyan kedvezményekkel és fizetéssel rendelkezett, mint főszerepeket éneklő, magas állami díjakkal rendelkező kollégái. A fizetések rendezésénél aztán tapasztalhatta, hogy ő lett szinte az egyetlen, aki ugyanannyit keres majd a jövőben, mint korábban. Így értelmezte az (ön)érdekképviseletet. Kossuth-díjas énekművészünk, aki szeretett volna a főzeneigazgatói pályázaton indulni, de ezt a pályázat kritériumai miatt nem tehette, már beiktatásom másnapján megkeresett, hogy szívesen vezetné az Erkel Színházat. Mikor én inkább Kesselyák Gergelyre bíztam a feladatot, egyike lett a „vezető aktivistáknak”. Egy másik Kossuth-díjas művészünk az előző vezetés alatt egyetlenegy előadást sem énekelt, ennek ellenére havonta vette fel több százezer forintos bérét. A fizetések rendezésénél ügyvéddel jelent meg, és nehezményezte, hogy nem emeltük duplájára az övét.
Az említett személyeken kívül még sokan állnak a „büfékirályság” vezetői között, akik könnyedén tudnak toborozni híveket a mellőzött énekesek és azon zenekari és énekkari művészek köréből, akik úgy érezték, hogy a megmérettetés során hátrányos helyzetbe kerültek.
– Hogy fogadta a miniszter döntését?
– Az egész eljárás egy koncepciós per. Már az a tény is erre utal, hogy hazarendeltek egyik napról a másikra, úgymond egyeztetésre, a pármai Verdi-fesztivál előadásai között. (Kedd: koncert José Cura/ Renato Bruson, szerda: előadás Végzet hatalma, amely éjjel egyig tart, utána kocsival haza, hogy csütörtökön részt vehessek a parlamenti meghallgatáson.) A miniszteri vizsgálat során semmilyen egyeztetést nem kezdeményeztek, semmilyen javaslatot nem tettek. A módszer is hasonló. Egy legális társaságnak tűnő szervezettel levelet fogalmaztattak, amely 1100 közalkalmazott nevében kérte a vezetőség felmentését. A dolgozók többsége azonban nem tudott a levélről.
Egy biztos: nyílt pályázaton nyertem el a kinevezést, amely 2006 áprilisáig szól. Az előző minisztériumi vezetés egyetértett koncepciómmal. A pályázat elbírálásánál jelen voltak az érdekvédelmi képviseletek is, akik tervezett lépéseimet támogatták. Én pedig teljesen a pályázatomban írtak szerint haladtam. Ha az új miniszternek más elképzelései lettek volna, én készen álltam volna ezeket az enyémmel egyeztetni. Ő azonban teljesen elzárkózott bárminemű békés megoldás elől.
– Mit hoztak létre az elmúlt évad alatt?
– Az évad műsorát még elődeim állították össze. Ennek ellenére első intézkedéseinkkel és a legjobb énekeseink szerepeltetésével sikerült azonnal jelentősen emelni az előadások átlagszínvonalát, amelyről rengeteg visszajelzés érkezett, mint a húszezerrel több eladott jegy. Új magyar sztárokat fedeztünk fel, akiknek a továbbképzéséről is gondoskodtunk. Legnagyobb munkánk azonban a jövő évad és a szervezettség létrehozása volt. A színház az előző vezetések alatt napról napra élt. Nem volt előre kialakított próbarend, nem lehetett tudni, ki fog vezényelni, énekelni egy-egy előadáson. Az énekeseket akkor engedték el, amikor csak menni akartak. Így általában azok énekeltek, akikre éppen sehol nem volt szükség. A zenekarban nem azok próbáltak, akik az előadáson játszottak. A karmesterek előadásról előadásra cserélődtek. A fiatalokat felkészítés nélkül dobták be egy-egy előadásba, így szinte csak megbukhattak. Jövőre végre van teljes éves terv próbarenddel és lekötött szerződésekkel. A közönség megvásárolta az Operaház minden elérhető bérletet. A bevételek több mint 50 százalékkal nőttek. A külföldi szaksajtó végre évek után ismét foglalkozott az Operaházzal, még Amerikában is. Mit akarhatnak az összeesküvők? Visszarendezni mindent? Ha úgy hiszik, hogy rossz lesz az évadunk, miért nem hagytak magunktól megbukni minket? Tán attól féltek, hogy amit előkészítettünk, működni is fog? Ha megtartják az évadunkat, akkor miért kellett a változás? Ha megváltoztatják, akkor két nyári szabadságos hónap alatt kell egy újat létrehozni. Visszatérhet az anarchia, a klikkrendszer, nem beszélve arról, hogy rengeteg pénzbe kerül majd a már megkötött szerződések és elvégzett munkák kártérítése. Lehet, hogy a megemelkedett állami támogatás nagy része erre fog elmenni. A szeptemberi Macbeth-produkciónk, amely már eddig több mint 30 millió forintjába került a színháznak, és 50 százalékig színpadra kész, a változások miatt elmarad, mert a rendező csak bennem látta a garanciát az előadás létrehozására. Piergiorgio Morandi már visszalépett a miniszteri korlátozások miatt.
– Mit szeretne, hogyan alakuljon a Magyar Állami Operaház jövője?
– Engem okolnak a feszült légkörért, pedig az ellenünk szervezkedők szították. A legkeményebb intézkedéseim mind január elejéig lezajlottak. Mégis most, a választások után derült ki, hogy nem lehet velem dolgozni? Sokan a kétségek között nem tudják, ki mögé állhatnak. Féltik a jövőjüket. Szeretném megköszönni mindazoknak, akik megértően és segítőkészen dolgoztak. Ez az évad a nagy áldozatok és könnyek éve volt. Szeptembertől jöhetett volna el az az idő, amikor már azzal foglalkozhattunk volna, ami a dolgunk, hogy jó előadásokat hozzunk létre jó légkörben és professzionális szellemben. Ehhez minden készen állt. Elég lett volna, ha a vezetésünket ismét megerősíti a minisztérium. Boldog vagyok, hogy mindezek ellenére sokan mellettem álltak a nehéz napokban. Nekik és nemzetemnek tartozom azzal, hogy ne csak arra gondoljak, hogy egy nagy összegű kárpótlással visszatérjek a jobban kifizetődő nemzetközi opera- és koncertéletbe, hanem harcoljak, és kiálljak azok mellett, akik végre szeretnének egészséges, tiszta vizet a legalább másfél évtizede áporodott állóvíz helyébe."

Forrás: Magyar Nemzet - 2002. Június 29.