Ha jól tudom Leibniz és Spinóza kortársak voltak. Leibniz a matematika irányába mozdult el (és máig is elevenen ható tényező ebben a tudományban), míg Spinóza inkább etikai alapvetést keresett. Szerintem kár lenne pusztán Spinóza irányába elmozdulni a tökéletes bongás állapotának alapvetésében, még akkor is, ha a Dr. Otker és a Keynes szindróma valóban felvet globáletikai kérdéseket. Ám nem hinném, hogy erre Spinóza etikája választ tudna adni, szvsz kissé poros. Ellenben ebben a matematizálódó világban, az estére morzsákká hulló kenyér felveti a számosság kérdését, mely inkább Leibniz konyhaasztala. Az a világegyetem, ahol a kakaó kakóízű, szerintem egy idea. Ebben biztos vagyok, hogy tévedett Spinóza.
Egyben egyetértünk, Spinózának valóban igaza lehetett abban, hogy Istennek nem állt céljában felruházni az embert a szellem képességével, hiszen a dolgokat amúgy sem értik, csak érzékelik és e szerint, mint a billiárdgolyók, csak ide-oda pattannak, mechanikusan reflektálnak öntudat nélkül. Ám Isten szándéka nem zárja ki, hogy létezhetnek egyedek, akik megértenek legalább pofonegyszerű dolgokat, sőt azt sem tartom kizártnak, hogy bonyolultabbakat. Vagy túl naív volnék?