Azt is megfigyeltem a kiserleteknel, hogy nagyon rugalmasan mindig arra akarta forgatni az illeto a kereket, amerre az elindult. Ha valtozott a legaramlat, akkor hopp.... maris az ellenkezo iranyba akarta forgatni. :-)
Itt szerintem nagyon lenyeges dologra tapintottal ra. Amikor en kiserletezgettem ilyesmivel, hasonlot tapasztaltam. Alapvetoen a kerek forgasi iranya nem tul stabil, hol erre, hol arra forog, kiszamithatatlan idopontokban iranyt valtoztatva, a legaramlas kaotikus jellege miatt. Es ha az ember ugy all neki, hogy most en is hol erre, hol arra akarom forgatni, akkor igen konnyen szinkronizalja a sajat akaratat a megfigyelt forgassal. Pl. forog a kerek az egyik iranyba, es en aszondom magamban, hogy oke, most akkor a masik iranyba akarom forgatni. Akarom... akarom... szepen kivarom, amig iranyt valtoztat, es akkor aszondom: na ugye, meg tudtam forditani a forgasi iranyt akarattal! Ha meg megse sikerul, akkor aszondom, ugy latszik, nem koncentraltam elegge, erosebben kell akarni, nosza probaljuk meg meg egyszer! Aztan amikor osszejon, elegedetten nyugtazom, hogy megiscsak megy.
Szoval ezzel azt akarom mondani, hogy az ember igen konnyen becsapja magat ezen a teren, es egyaltalan nem biztos az, hogy tenyleg arra forog a kerek, amerre akarjuk; az is konnyen lehet, hogy mi akarjuk arra forgatni, amerre forog. Termeszetesen nem zarom ki az akaratlagosan kontrollalt tenyerhomerseklet-eloszlas lehetoseget (sot, tobbnyire az orrunkbol kilegzett levegonek is szerepe van, mert a legritkabb esetben vesznek fel az emberek legzomaszkot a kerekezeshez), de az akarat es a kerek forgasa kozotti korrelacio kimutatasa egyaltalan nem konnyu feladat, es nagyon sok tevedesi, onbecsapasi lehetoseget rejt magaban. Nem konnyu eldonteni: arra forog, amerre akarom, vagy arra akarom forgatni, amerre forog.
