Végignéztem én is a döntőt. Természetesen az ETO-nak szurkoltam, de ha nem az ETO lett volna az ellenfél, akkor is a Dunaferr ellen. Ezzel a kint lévő fradisták láthatóan mind így voltak, és ez helyes is. Ettől még nem üvöltöztem, hogy hajrá Győr, de csalódott voltam, hogy nem ők nyertek.
Az megdöbbentő volt, milyen kevés újvárosi jött el, erre a hat óra se magyarázat. A jegy se, hiszen százával maradt a pénztárban is. Valóban voltak páran a bérletes helyeken is, de alapjában véve ez így nem jó. Ha a házigazda nem jut be a négyesdöntő döntőjébe, akkor minden csapat bukik rajta: a rendező, hiszen a döntőn üres lesz a pálya, illetve a két döntős is, hiszen pár száz néző lesz összesen. Valami szerencsésebb formát kéne kitalálni.
A szurkoló meccs jó volt, mázlija volt a győrieknek, hiszen mentünk 5 góllal is, majd a sorozatos bírói tevékenység megölt minket :-) Azért a színvonal láthatóan, érezhetően emelkedett, még két év és nézők is lesznek. Hogy igazából mennyi szabálytalanságot lehet elengedni, ezt nem tudom megítélni, én igyekszem szabályosan játszani és nem vonalat lépni meg kevés hetest csinálni.