sparrowhawk Creative Commons License 2002.06.11 0 0 359
Szijja cimbora,
két hétig betegácsiban dekkoltam, na nem volt nagy dolog, de szimulálás gyanánt pont kapóra jött.
kamcsatkai héjámtól és barátom északi héjájától két fiókánk van, egy tojó és egy hím, melyet én nevelek most. Még nem tudom, melyik marad. eredetileg egy fehér tojót akartam, de a tojó bizti nem lesz fehér. a hímecske nagyon világosnak indul, még holnap után lesz két hetes, így még reménykedem:) Mindamellett akkor is ritkaság, mindkét héjafi:)

Énekeseimről, szóval van három fajtól pasztám, ami már kirepült:) és még három tojó alatt van, abból csak az egyikről tudom, mi lesz, mert azzal párban van. A szabad szerlemeseknél viszont nem. A fehér opál kanárimnak a pasztái nem lettek fehérek sajna, de szépek lesznek és remélem attól a fajtól, melyet úgy szerettem már volna...:)
Nekem sem ment idén a kanárizás. hat tojót raktam el a bronzokból és csak három szaporít rendesen. van egy szép gloszter párom, melynek utódait pasztázásra szántam, de még talán a fészekbe bele sem néztek, mint a másik három bronz. hasonló gyűrűzési rátám van nekem is még sajna. A jobb hír, hogy a fiatalok közül sok a hím, amit ugye magnóról fülemülével befütyűltetek piacradobás előtt:) 80%-a hím lett. Pasztázni 7 tojót tettem el, abból a volieremből kettőt kifogott a macska, egynek meg kitépte a lábát, hogy kerüljön egyszer a csapdámba! A többi viszont szaporít. kaptam tavaly egy csicsörke paszta tojót. Párba is állt csicsörkével, de nem fészkeltek le. Viszont a hím félre kacsintott egy zöld gloszter tojóval:) Két fiókát már legyűrűztem tőle. Hogy most ez a tojó kinek a fedezéséből termékenyített tojglikon ül azt nem tudom, majd csak három hét múlva. Érdekes, hogy kint a szabadba, egy beültetett borókába fészkelt, mint a fehér opál tojó. Három napja esik és nem is lett vizes a kotló madár. Hiába mondják hogy eltenyésztett a kanári, meg a fehér, vagy világos kényes, azért a természet rácáfol, nem? Különben nálam a -20C fokot hogy birták volna ki a szabad volierben. Nálam még a vedlés nem indult be, tudod eleve hidegen tartom őket és későn is indultak be, mint a vad madarak. Pesze ez is volt a cél, a harmónia miatt:)
Sólymaim és kamcsatkai héjám viszont erősen vedlik.
Ja és a fiaim nimfa papagájai is ontják a fiókákat. Van egy hím két tojóval, két odúban. Az érdekesség, hogy mivel a szülők felváltva kotlanak, a hím ide-oda jár ellátni apai tevékenységét. Az egyik odúban tojásokon kotlik, a másikban meg neveli a fiókáit, közben lecsitítja a két marakodó tojót és persze a végén párzik, höhö.
Német barátom mesélte, hogy ez a ragadozó madarak egyes fajaira is jellemző, sőt a leszbikus hajlam is. Pl. a szirti és réti sasok sok esetben állnak párba, már mint két tojó. és a kesejűkre is nagyon jellemző. minden esetre érdekes. Kíváncsíságból két ilyen tojó sast beinszemináltak, lett is két tojás, melyet felváltva kotlottak és a kikelő fiókákat együtt nevelték. Gyanakodott a tenyésztő, hogy talán mégis pár a sas és talán a hím ivaréretlen, vagy steril, ezért nem volt eddig produktum. De az endoszkópos vizsgálat rámutatott, hogy barátom, aki a tenyésztőnek meghatározta a nemét a két tojónak, nem tévedett. klassz!
A telefonszámom megváltozott, mert már az egész ország ismerte és meguntam. Majd mélen elküldöm.
hali spar.

Előzmény: canary1 (358)