”Áááááááááááá!” szonett

Két karját lendítve a kék ég felé,
asztalától e szerény fűzfalantos
úgy ugrott ma fel, mint ki vészt harangoz –
nagyhirtelen, hogy a föld rengett belé:

„Egek, nagy szent magasságotok legyen
tanúja e tűnő földi csodának:
mire dalnokok milliói várnak
egy élten át, az ma megtörtént velem!”

„Hogy imádott, lenhajú várkisasszony
égszín szeméből könnyeket fakasszon,
ablakánál dalom szól a falanton:

S ekkor az érzo nőszív hullámhosszán,
mily csoda!, ő kezd énekelni hozzám:
szavam alig találom, óh, galambom!”