vincere Creative Commons License 2002.05.30 0 0 107
"A Mezítláb a parkban egy fiatal szerelmespárról szól, akik házasságuk első hetét élik, először laknak együtt, s ebből a helyzetből egyszer csak kinő mindenféle váratlan fordulat és konfliktus - ahogy ez mindannyiunk életében is történik. Neil Simon nagyon pontos és hiteles helyzeteket ír meg rendkívül érzékeny verbális humorral. A szövegpoénok és az azok mögötti bájos emberi helyzetek ritka együttállását képes a darabjaiban, így a Mezítláb a parkban címűben is megteremteni. Ha magyar szerzőhöz akarnánk hasonlítani, akkor Molnár Ferenc jut az eszembe, aki szintén nagy értője volt annak, hogy igazi emberi helyzeteket teremtsen de úgy, hogy azon a közönség mégis sokat nevethessen. Nem valamiféle fal-komédiáról van Neil Simon esetében szó, nincs benne semmiféle túlzásba vitt teátralitás.

Minden valaha volt szerelmes ember számára felismerhető szituációkkal találjuk magunkat szembe, a szereplők olyan csapdákba kerülnek, mint életünk során mi mindannyian. Férfi és nő hogyan érthetné meg egymást, hisz mindkettő mást akar, a férfi nőt, a nő férfit akar - mondta Karinthy. Amit az egyik fél teljes szívéből ad, az a másik ember számára mérhetetlenül idegesítő, amit az egyik fél mint az élet lehetséges élési módját felajánlja, az a másik számára teljesen elfogadhatatlan és unalmas.

Nekem az a tapasztalatom, hogy a nők hamarabb megriadnak egy kapcsolat leállásától, hogy a szenvedélyes és vad kezdés, ami egy kapcsolat kezdetét jellemzi, egyszer csak egy kiszélesedő folyómederbe jut, és az életen eluralkodik a mindennapok unalma. Ezzel szemben a férfiak, amikor már megteremtik a kapcsolat alapjait, szívesebben leállnak. A Mezítláb a parkban alapkonfliktusa is ez: Uram Isten, mostantól már így lesz?! De hiszen nem így kezdődött! - gondolja a lány. Paul pedig azt mondja: Miért kell felrúgni azt, ami - szerinte - az élet alapvető komfortjához tartozik. És mind a kettőjüknek igaza van! És mégis megpróbálják valahogy megérteni a másikat, a másik világlátását, s ez által - láss csodát -, kicsit meg is változnak. Számomra talán a szabadság kezeléséről szól Neil Simon színdarabja, arról, hogy két ember egy kapcsolatban egymáshoz viszonyítva menynyire lehet szabad.

Lejegyezte: Kornya István"