GaborPista Creative Commons License 2002.05.28 0 0 9
Ha ez megvigasztal, nem csak minálunk ilyen a helyzet.

Az államot ebben az értelemben nem lehet felelôssé tenni, mert az olyan elvont és megfoghatatlan izének tűnik: sokkal inkább a hatalomban lévô apparátus az, aki elôbbre tülekszik a többiek rovására (ôk szinte minden országban egyenlôbbek a többieknél).

A szabályokkal éppen az a baj, hogy nem tartják be, és gyakran olyanok teszik ezt, akiknek a feladata a játékszabályok készítése, ellenôrzése és betartatása. A bürokrácia a demokráciához tartozik, túlburjánzása pedig a szabályok be nem tartása miatti nagyfokú bizalmatlanságnak és a kôzponti hatalom túlzott ellenôrzô szándékának a következménye.

A másoddiplomával az a gondom, hogy az ember kénytelen idôt és energiát fordítani olyan dolgokra is, amit már az elsô diplomával megszerzett. Azt hiszem, itt a probléma gyökere az oktatási rendszer rugalmatlanságában van. Ami inkább a baj, hogy az ismétlôdô dolgokért is kell fizetni. Abban, hogy egy nagyobb lehetôséget biztosító képzésért fizetni kell, nem látok gondot: ez egy saját magadra fordított beruházás (és gyakran a céged is finanszírozza). Az mindenestre jó lenne, ha erre is lehetne hitelt felvenni.

Hiteles politikus szerintem a pártrendszerben nincs: a pártok csupán arra jók, hogy szűk hatalmi csoportoknak legitimitást adjon a választóktól független uralkodáshoz. A múltbeli politikai háttérnek ehhez vajmi kevés köze van: ami meghatározó, az politikusainknak a becsület nevű fogalomhoz való viszonya. Szerintem voltak becsületes kommunisták és vannak becstelen polgárok, és ez igaz fordítva is.

Mindenki nem lehet egyformán gazdag. Bennünk van, ha egy adott szintre eljutunk, akkor annál is többet akarunk, és mindig elégedetlenek vagyunk azzal, amink van ; de tulajdonképpen ez viszi elôre a világot. Ami tényleg baj, hogy ha nem sikerül a másikon túlteljesítenünk, akkor megpróbáljuk a másik eredményeit lerombolni. Gôzöm sincs, hogyan lehetne ezen túllépni.

Azt gondolom, nem vagyunk rosszabbak másoknál, de jobbak sem. Mindenesetre keseregni sem érdemes rajta sokat.

Előzmény: Dr. Benjamin Justice (-)