Az Élet és Tudomány archivumában 1998/26 szám megleltem Egely olvasói levélben történő reagálását is Vassyék cikkére. Itt már elismer a 2 fordulat/perc értéket kitevő termikus zajt:

"Egely György (Budakeszi): „Érdeklődéssel olvastam Vassy Zoltán és kollégái cikkét a vitalitásmérőről az Élet és Tudomány 16. számában. Fő következtetéseivel egyetértek. Ebben a témában ezt tartom az első korrekt cikknek a magyar tudományos sajtóban az elmúlt 50 év során. A dolgozat eredményét, fő következtetését a 490. oldalon így foglalja össze: ťA mi műkezünk hatására a kerék még az emberi átlagnak megfelelő sebességre sem gyorsult, ezért elképzelhető, hogy az emberek esetében a hőhatáson kívül még valami más is szerepet játszik a forgatásban.Ť
Mivel a mérési eredmények és a módszerek a sokat vitatott ťéletenergiaŤ vagy ťbioenergiaŤ kérdéseit érintik (s itt még igen sok az előítélet), úgy érzem, hogy a tisztázásukhoz higgadt, mérési eredményekre és kísérletekre támaszkodó érvekre van szükség. Saját tapasztalatom is az, hogy a mérési eredmények egy része termikus eredetű ťzajŤ, amelynek értéke körülbelül 1–2 fordulat/perc. Tekintve, hogy az átlagos vitalitásszint 6 forulat/perc, ez azt jelenti, hogy átlagos esetben 10–20 százalékos mérési hibát okoz a kéz melege által keltett áramlás. Ha gyenge a vitalitásszint, a mért érték a zajszinten, a mérési hiba szintjén van. Lényeges azonban, hogy már az átlagos szintet jelentő 6 fordulat/perc értékét sem lehet hőhatás eredményének tulajdonítani. Nagyon sok esetben találkoztam az átlagot messze meghaladó értékkel, nem egy esetben percenként 30–36 fordulatot elérő alanyokkal is. Az ő esetükben a termikus hatás által okozott ťzajŤ értéke már elhanyagolható. Nem is szükséges a kezet a vitalitásmérő kereke mellé helyezni, sok esetben a keréktől 10–20 centiméterre levő kézzel is átlag feletti értéket tudnak elérni. Gyakran találkoztam olyan esettel, amikor 1–2 méteres távolságról is meg tudta valaki forgatni a kereket a ťzajszintŤ fölötti értéken. Tapasztalatom szerint ez a hatás ferromágneses anyagokkal erősíthető, így körülbelül 2–3 méter távolságból is elő lehet idézni a forgást. Bár a forgási sebesség így alacsonyabb, mint közelről, de a kéz melegének zavaró hatását ilyenkor kiküszöböltük. Ezek a megfigyelések is azt mutatják, hogy nem hőhatás okozza a forgás jó részét.
Hogy a hőhatás mértékét pontosan meg tudjam határozni, elkészíttettem egy olyan készüléket, amelynek tengelye vízszintes volt, s így a kerék síkja függőleges lett. Azt vártam ettől a kísérlettől, hogy a tenyértől felfelé szálló hő tisztán kifejti a hatását, és megforgatja a kereket ebben a függőleges síkú helyzetében. Azonban az összes kísérlet negatív eredményt adott: nem forgott a kerék sem a mellé tartott tenyér, sem a műkéz hatására. Ez a kísérlet is azt mutatta, hogy a hőáramlás legfeljebb zajszinten járul a jelenséghez.
Az ellenőrző mérések során háromféle ťműkezetŤ készítettem, hogy a termikus hatás mértékét ellenőrizzem. A legegyszerűbbek a belső merev vázzal ellátott, vízzel tölthető gumikesztyűk voltak. Ezeken állítani lehetett az ujjak alakját, s a betöltött víz hőmérsékletét. Ekkor is csak a zajszint jött be, viszont egy érdekes tapasztalat született: a kerék határozott forgásba jött a zajszint feletti értéken, ha egy ťjó formában levőŤ személy a vízzel töltött műkezet a csukló táján puhán megérintette akár egyetlen ujjal is. Ha viszont elvette az ujját, 10–20 másodperc után leállt a forgás. Ez egyfajta vezetési hatásra utalt. A víznek itt kitüntetett szerepe lehet, mert jobban vezeti a hatást, mint más anyagok. De eddig nem találtam erre a hatásra tökéletesen szigetelő anyagot. Talán ez magyarázza a lezárt dobozos kísérletek jellegzetességeit. Ha nagyobb, körülbelül 30´30´50 centiméteres üvegdobozok alá nyúlt be a kísérleti alany, a forgás létrejött (s így a légzés vagy a teremben levő légáramlás nem befolyásolta a mérést). Kisebb dobozoknál viszont, ahol a kéz közelebb volt a doboz falához, de a hőáramlás még kialakulhatott volna, a forrás egyre gyengébb lett, esetleg teljesen megállt, összhangban azzal, amit Vassy Zoltán cikkében leírt. Ezért szerintem valószínűbb az a feltevés, hogy ezt a hatást a kézhez közel levő dobozfal (vagy műanyag zacskó) elvezeti, s nem a kerék felé áramlik az energia. A doboz tehát ennek a hatásának a szempontjából egyfajta ťFarady-kalitkaŤ-ként viselkedik, mert úgy tűnik, hogy erre a hatásra nézve minden anyag többé-kevésbé vezető. Készültek két cellából álló, eltérő hőmérsékletűre, méretűre és alakúra állítható műkezek is, hogy a tenyér termikus egyenetlenségének hatását ellenőrizhessem. A sokfajta paraméter melletti ellenőrző mérések során csak a már említett termikus zaj jött be, amelynek értéke meg sem közelítette az embereken mérhető átlagos értéket. (A kontrollmérések és számítások, valamint a kísérletek eredményeinek leírása fényképekkel együtt megtalálható az 1986-ban angolul megjelent 1986-94/K jelű KFKI kutatási jelentésben amelynek címe Experimental Investigation of Biologically Induced Energy Transport Anomalies.)”
Elhisszük, hogy „eredetileg azért kezdte el a mérési sorozatot, hogy megcáfolja a bioenergia (és a parajelenségek) létezését”, ám – s ezt Ön legalább olyan jól tudja, mint mi –, ha valaki jóelőre nem tisztázza, hogy mi az a hatás, amit mérni igyekszik, akkor nagyon könnyen ott is elparásodik a dolog, ahol csak a levegő áramlik. A kerék forgástengelyének elfordítása, a kéz távolításának hatása, a műkezek ujjainak méretváltoztatása, a víz közvetítő szerepének vagy a mágnesességnek a bekavarása, stb, a tiszta, reprodukálható mérések lehetőségét a ködös végtelenbe tolják ki. (Például nem tudjuk, hogyan hat a kerék forgására, ha a kísérleti személy a próba közben csücsörít.) A fizikus, ha kiváncsi egy jelenség okára, megpróbálja azt a legegyértelműbb formában létrehozni, és a pontosan ismert hatásokra bekövetkező változásait mérni. A Parajfaló Klubban éppen ezt a munkát végezték el, és a bioenergiát mérő Egely-kerék már az első akadályt sem vette: a hőmérsékletkülönbség okozta levegőáramlás kvantitative megmagyarázza a kerék forgását. Eötvös Loránd torziós ingáját három légüres tokkal zárta körül, hogy a termikus hatásokat kizárja. A műszer száz méterről érzékelte a Duna 1 centiméteres vízszintemelkedését, de a bioenergiát nem fedezte fel. A cikkben jelzett 3., „nyitott alapállásunkat” (és naivitásnak beillő jóhiszeműségünket) megtartva csak annyit mondhatunk: „a sokat vitatott ťéletenergiaŤ vagy ťbioenergiaŤ kérdéseinek (itt még igen sok az előítélet) tisztázásához higgadt, mérési eredményekre és kísérletekre támaszkodó érvekre van szükség” – továbbra is. Addig pedig érje be a Galvani békacombjával."