II. rész: Kőszeg-Sárvár

Reggel 7-kor indultunk Kőszegről, mivel úgy határoztunk, hogy amennyiben bírjuk erővel, megpróbálunk elmenni egész Sárvárig. Az ölbői szállást ugyanis egyszerűen nem tudtam felhívni, nem vették fel egyszer sem a telefont. A VÁ-nál reggeliztünk a sarki kocsmában, majd a rövid kék kereszt jel mentén sétáltunk ki a vasúti átjáróhoz, ahol a K halad kifelé. Az eleje teljesen érdektelen, amíg be nem ér az erdőbe az út, innentől viszont nagyon figyeltük, hogy hol lesz a letérés. Szerencsére észrevettük a térképen jelölt keresztet, ahol be kell fordulni az erdőbe. Egyébként megjegyzem, hogy nem érdemes azt a kb. 400 m-t, amely párhuzamos az úttal bent az erdőben megtenni, mivel gizgazos, cserjés ösvényen lehet csak haladni, és a sok aszfalt után ez a kis hosszabbítás már nem oszt nem szoroz. Ott ahol végül derékszögben elfordul az ösvény, szintén van egy behajtó út az aszfaltról, szerintem könnyű felismerni. Innentől egy szép nyiladékot követ az út, majd egy rövid balos forduló után ismét az eredeti irányt veszi fel. Útközben megtaláltuk a jelölt magaslest is, de mivel a környező fák jóval magasabbak, nem sok kilátást ad. Ezután egy forduló után elértünk egy nagy irtást, ahol jobbról bejön a piros sáv. Itt a jelzett őskohóknak nyomát sem lehetett látni, de a űt útkövetéssel semmi gondunk nem volt. Viszont ezután nemsokára egy hatalmas irtás jön baloldalt, jobbról zárt erdő, ennek a széle mellett megy az út. Amikor ennek is vége van, tovább egyenesen kell haladni az Ablánc-patak felé, ami teljesen száraz volt.. Itt már sűrűbb a növényzet, több a susnya is, de az utat könnyű követni. Azonban elkezdődik egy balkanyar, aminél figyelni kell, mert az eddigi széles dűlőót kikanyarodik egy rét szélére, ahol egy magasles is van. A kikanyarodás előtt kell betérni az erdőbe, végül is az eredeti útirányt követve. Mi először kicist továbbmentünk az említett rétig, de amikor visszatértünk, majd kiszúrta a szemünket a sok jelzés, ami a patakmederhez közvetlenül vezető ösvényt jelzi. Tehát minimális figyeléssel meg lehet találni. Itt sajnos egy fél méteres csalános szakaszon kellett átvágni,a mi nekem rövidnadrágban nem volt épp kellemes. Nyáron, nagy melegben ez lehet az első kritikus rész az erre járóknak. Innentől ritkák ugyan a jelek, de azért egyértelmű az út egy jókora tarvágásig. Ennek a bal oldalán, a patakmederhez egészen közel kell haladni, viszonylag könnyen volt most járható ez a rész. Jel ugyan egy ha volt, de az irtás végénél át kell vágni a letarolt területen, és a túlsó oldalon jól látható az a hely, ahol be kell térni újra az erdőbe. Nyáron, nagy dzsumbujban viszont erősen kell figyelni! Itt jöttek aztán a gubancok. Az út az erdőben szépen lassan emelkedik, de egyre rosszabban járhatóvá válik. Egy idő után el is hagytuk, és a hegyoldalban araszolgattunk egyre felfelé, balra lent látszott a patakmeder, a túloldalán egy hatalmas méretű tarvágás. Végül felértünk egy kis gerincszerű tetőre, ahol egy balra tartó jól járható dűlőutat választottunk. Itt már kiderült, hogy az eredeti utat elvesztettük, de az irtáson keresztül kísérletet sem tettünk a megkeresésére. Az említett dűlőút jó 2 km után aztán beletorkollott a lentről érkező jelzett ösvénybe. Szerintem inkább jól, mint rosszul jártunk így, egyrészt nehezen találtuk volna meg a hivatalos utat, másrészt a követhetősége és a járhatósága is erősen bizonytalannak tűnt. Innen már hamar beértünk Tömördre, ahol az erősödő meleg elől bezuhantunk a kocsmába. (A templom előtti oszlopon két db jó minőségű bélyegző is volt.)

Innen az Ablánci csárdáig vezető út szintén problémákkal kecsgtetett, de ezt szerencsére elég olcsón megúsztuk. Kincsédpuszta után a hosszú egyenes szakaszon eljutottunk egy bokros, indás alagútszerűen benőtt keskeny sávhoz, ahol az addig követett dűlőút balra majd visszafelé elkanyarodik. Itt nekivágtunk ennek az alagútszerű útnak, és némi bujkálás és tüskeharc után áthatoltunk ezen. A lényeg, hogy nem kell ebből az útból kiszállni, bármennyire is kínálja magát a szántóföld széle. Persze, nyárra biztosan iszonyat durván benő mindent a növényzet. A csárda előtt egy kisebb rétnél jobbra kell fordulni, amit azért sem bántunk, mert épp egy méhész ügyködött a másik irányban, és láttunkra széles karmozdulatokkal jelezte, hogy szerinte húzzunk innen pont a másik irányba. A csárdába betérve meglepődve észleltük a relatíve kedvező árfekvést, gyorsan be is vágtunk egy-egy bográcsgulyást és somlóit. A gulyást kicsiny bográcsokban szolgálták fel, nagyon finom volt, 690 HUF-ért. Megkérdeztem a szállást, a legolcsóbb lehetőség: 3 ágyas szoba 9700 HUF/éj, reggelivel - meggondolandó...
(Bélyegző a csárda kapujánál.)

Na, itt most gondban vagyok, mert nincs előttem az atlasz. Ebből holnapi folytatás lesz.