engem már szúrtak meg. a fateromat is. balhés család vagyunk. az a családi tapasztalat, hogy ami nem fektet le, az nem számít. ezért tartom célszerűnek a lábsérülés okozását. nem vagyok szakértő, így csak arra tudok támaszkodni, amit látok. a közelharc utcai formában nem akkor kezdődik amikor elcsattan az első pofon. valamilyen komunikácó szinte mindig megelőzi. a legtöbb támadó viselkedése, függetlenül az elszántsága mértékétől, meglehetősen jól megmutatja milyen határok között fog cselekedni. ha van 1 percnyi időnk, már mi döntünk akarunk-e bunyózni, vagy nem. én magánügynek tartom a küzdelmet. tehát ha nem látja senki, szinte mindig belemegyek. szinte. persze ha leütnek hátulról, az ellen nincs mit tenni, le kell feküdni. persze akkor se a lőfegyver se a jóisten nem segít. de ha leütnek hátulról és elpuházza az illető, akkor minden tiszta. nem kell azon gondolkodni mik lehetnek a szándékai és nem is én döntök a startról. de "szabad préda". had hulljon a férgese. itt írta valaki, hogy a bokszerrel nem lehet eltörni a felhasználó kezét. de el lehet.:)
csak előtte le kell győzni.