Már azt hittem, eltűntél!
Remélem, csodás lesz a túra. Az időjáráson nem fog múlni!
Bemásolok egy kis "útravalót". Ha felfedező típus vagy, akkor ne olvasd el. Egy a lényeg, érdekelne, hogy Tömördön van-e szállás. Úgy emlékszem, hogy láttam az egyik ablakban egy telefonszámot, kiadó szoba hirdetéssel. Sajnos, nem jegyeztem fel.

És akkor a figyelemfelhívó kiegészítések (az oldalszám értelemszerűen az ATLASZ - ra hivatkozás).
............................................

16. oldal
„Egészen a patakig tarra vágott területre érünk, és itt lekényszerülünk közvetlenül a mederhez, hogy a csalánon meg a gizgazon át tudjunk lábalni. Itt bizony nincs ösvény.”

A leírtakkal ellentétben, a terület tiszta, a gizgazt levágták, taposott ösvény van és a jelzések jól láthatók. A távolság kb. 300 méter, majd jobbra felfelé kell kanyarodni. Ez a szakasz sem hosszú. Az erőteljesebb felfelé szakaszt követően megenyhül az emelkedő, egy régi, ma már nem használt szekérútra kell balra kanyarodni. És ami a lényeg, ezt követően jön az „alig észrevehető, keveset járt ösvény”. A szabály az, hogy az út jól van jelezve, csak figyelni kell. Ha a jelzések eltűnnének, azonnal vissza kell fordulni, hisz a táj nagyon tagolt, könnyű eltévedni.
A kis ösvényt követően, az atlaszban nem említett tarvágás következik. (Néhány száz méter tehát az a távolság, amelyet kényelmesen tehetünk meg, ezt követően megint figyelni kell!) A tarvágás túloldalán, ha az ember jól figyel, látszik a jelzés. Mikor én arra jártam, a gallyak és az ágak elborították a területet, nagyon nehéz volt az átkelés. A tarvágás után tökéletes a jelzés, csak menni kell! Az út hullámzik, csúszós és keskeny. Ezen a szakaszon elkél a bakancs.

Tömördön kutyaugatás fogadja a túrázót. A kutyák kerítésen belül vannak.

Tömörd után, mikor eléritek az országutat (jó egy km), van egy major, az út másik oldalán. Itt óvatosan haladjatok, mert a kutyák szabadon vannak és erőszakosak. Kiáltsatok a gazdának, ha nincs a közelben.

17. oldal
„…egy rogyadozó, kis duzzasztón kell átkelni.”

A patak túl oldalán van néhány jelzés, de ettől a ponttól a malomig a jelzések le voltak festve. Nehéz eltévedni, mert bal oldalon a patak, jobb oldalon a hegy, de azért nem árt figyelni.

17. oldal.
A major után.
„Egy kis gerincvégződésnél hirtelen jobbra elindulunk fölfelé egy dombra.”
A gerincvégződésnél egy jól járt utat találtam, de jelzést nem. Csak a domb tetején van jelzés. Onnan széles út van, jól jelzett!!!

17. oldal
„Egy árnyas, sétányszerű út ez, amelyet végig fenyves övez és a vége megint csak egy válaszút. Mi ebben az elágazásban balra fordulunk és 50 métert megyünk egy másik elágazásig, ahol jobbra kell fordulnunk.”
A sétányszerű út a vasúttal párhuzamos, néhány száz méter után látszik a volt vá. romja. Az út végén a balra fordulás egyértelmű, hisz jobbra a vasút van. Ez az út lehetett a régi „országút”, melyen a faluba be lehetett menni. Az 50 méterre érdemes figyelni, a jelzések ui. az úton vannak (jó 200 métert mentem feleslegesen), az első igazi jelzés csak később látható.
Mindezt megírtam az MTSZ-nek, válaszra sem méltattak.
A kényelmes (folyamatosan jobb kanyart leíró) út derékszögű kanyarja után megint figyelni kell, mert az út bal oldalán tényleg van út, de teljesen be van nőve indákkal. Fenyvesben szeder!? A förtelmes szakasz nem hosszú és a végén a kerítésnél jobbra fordulás következik. Amikor elérjük a nemrég elhagyott széles utat, mely keresztülvezet a bekerített irtáson, akkor már jó. Egy kis kerítés kiakasztás, majd a másik oldalon létra és már vége is ennek a szakasznak.
(Magunk között szólva nem érdemes lekanyarodni az útról és tépetni a ruhánkat, hisz a szekérút ugyanoda vezet.)

17. oldal (lap alján)
„Menjünk tovább a völgytalpon egészen addig, ameddig egy jobbról, föntről érkező keskeny nyiladékra nem lelünk.”
A völgytalpi út végénél lesz ez a keskeny nyiladék. Szerintem nem keskeny, mert szekérrel járható. Sajnos, hiába sasoltam, a magaslest nem láttam. Jelzés sincs. A magasles összeomlott, erre akkor jöttem rá, amikor felértem.
Ami az érdekes, az a jelzésekkel kavarás. Első nekifutásra továbbmentem, hisz nem láttam a magaslest és nem is volt keskeny az ösvény. Sajnos a völgytalpi út egyre szűkebb lett (járhatatlan), találtam viszont egy meglehetősen régi kék jelet egy öreg fán. Lehet, hogy valamikor erre vezetett a KÉK?
Szóval fel a dombra és onnan csodálatos út, jók a jelzések. Az óriás vadcseresznye fát érdemes megcsodálni!!!
Szelestén nehéz eltévedni, hisz vonzza az embert az országút. De a jelzett út sokáig kanyarog a faluban!

Ölbő után 5 km dögunalom. Bögöte hangulatos kis falu (van kocsma), a pecsét a bolt tulajdonosának lakásán van. (Pünkösd hétfőn valószínű, hogy a bolt zárva van.) A bolt mellett, nekünk jobbra a faluszéli aszfaltúton, majd balra, az utca elején van a ház (házszám a boltban, az ablakban).
Bögöte után az út járható, az atlaszban leírt "sebek" időközben begyógyultak.
Porpác vá. után az erdő csodás, csak sajnos rövid.
A gáttúra érdekes. A duzzasztónál, mikor elfogyik a jelzés, balra van egy öreg híd, azon nagyon régi jelzés. A híd után azonnal jobbra, a konyhakertek mentén. Jelzés csak a végén van!

................................

Végül még egy hasznos infó.
Sárváron, a vasútállomáson van egy kellemes kis resti. Hideg és olcsó a sör, van babgulyás (nem drága és finom), melyet percek alatt tálalnak. Érdemes betervezni 30-40 percet.