Gonda László Creative Commons License 2002.05.13 0 0 55
A II.VH kb. 50 millió halottja előtt. A holocauszt előtt.

Már akkor is ez volt a fő kérdés!?!?!

Pár hónappal azután születtem, miután Izrael megkapta az ENSZ-től, Palesztina egy részét. Azóta sok háborút vívtak egymással, amelyet rendre USA-Izrael nyert meg. Azóta Izrael százával hozott létre zsidó telepeket, azon a területen, amelyet az ENSZ nem nekik adott, hanem meghagyta palesztinoknak. Azokon a területeken, amelyeket át- meg átszövik a kizárólag Izraeliek álltal használható autópályák. Azokon, amelyekben a palesztinok, úgy 3 millióan szinte egy nagy gettóban élnek.

Azóta ez a világpolitika folymatos témája. Ez az etalon, ezért van a New York Times is. Ezért volt itt Ron Werber is. Ezért nyilatkozik a Haraszti is, az ottani zsidók által vezetett ujságnak. Ezért lesz valaki kirekesztve, mert mindennek ez a mércéje. Izraelnek csak kirtani nem szabad a Paleszitnokat. Egyébként minden mást megtehet velük.

Nekünk nem szabad statusztörvényt létrehozni.

A zsidók még telepeket is létrehozhanak, idegen földön.
Nekünk nem.
A románoknak szabad még kettős állampolgárságot is adni a moldáviaiaknak.
Nekünk nem.
A szlovákoknak szabad '97 óta statusztörvényt alkotni, amelyben sokkal több jogot adhatnak mint mi.
Nekünk nem.

Miránk bármit lehet bélyegezni, mert már hadseregünk sincs, mert már potenciális palesztinok vagyunk.

Nem én takarodzom, hanem azok takaródznak az antiszemitizmus vádjával, akik rasszisták: Mert minden ami zsidó, az hibátlan; mindig mindenben a a másik a hibás.

Aki meg azt a szót leírja, hogy zsidó, az már antiszemita. Ez egy morális terror.

"Hogyan születik az antiszemita?" Javaslom, Varga Domokos György könyvét, Média arcok, Média harcok alcímmel elolvasni. Szépen le van írva, hogyan csináltak belőle is "konok antiszemitát" 1990-ben, a Népszabi, azóta már négyszemközt megbánt, "manipulátorai".

Van remény a józan hangra, de mintahogyan egy házasság, egy zsidó-magyar, egy palesztn-zsidó együttélés sem múlik csak az egyik féltől, így ezen is el kellen gondolkodni.

Ezek a cikkek, vagy Popper Péter közös igyekezet Juszt Lacival is csak egyet eredményeznek a másik félnél; növelik az ellenszenvet!!!

Előzmény: gedeon_2001 (44)