bivak Creative Commons License 2002.04.29 0 0 33
Azzal viszont én is egyetértek, hogy szánalmas egy magát ma konzervatív polgárinak nevezni akaró fiatal. És ezt pont az, az annak idején tökéletesen forrófejű és lobogóhajú forradalmárszerű Orbán Viktor mondja, aki mára teljes metamorfózison ment át. Akinek annak idején tökéletesen nem volt semmi köze sem a polgári, sem a konzervatív értékrendhez. Ha azzal az Orbánnal próbálnának azonosulni a fiatalok, az még érthető volna. De hogy ezzel! Röhej.
A másik pedig hogy már többször kiderült, hogy a fidesz kb ugyanannyira polgári, mint amennyire konzervatív, azaz valójában semennyire. Csak szavakban az, tettekben egy a saját céljait és érdekeit szem előtt tartó, az eszközöket és erőforrásokat jól, de tökéletesen elv nélkül használó párt.
Ez a párt a fiataloknak pedig illúziókon és álmokon kívül semmit nem nyújt. De vannak akiknek ez is elég. Méghozzá elég sokan.
A nagyon öregeket azért tudja megszólítani, mert azok már nagyon öregek. Egyébként ez nem is igaz. Az öregek nagy részt nem a fidesz szavazótáborához tartoznak.
Az egyébként, hogy a fidesz megszólít, csak a saját célközönségére igaz. Csak egy szektort szólít meg. Ebbe bukott bele.
Előzmény: rinpoce (10)