Manapság igény van sokmindenre. Nincsenek igazi közösségek, nincs úttörőmozgalom, nincs úttörőtábor, nincs KISZ, nincs kisztábor, nincs semmi. Az emberek magányosak és álomképek rabjai. A tv-ben idióta sorozatokat és akciófilmeket néznek, és ezek hatása alatt próbálnak összeeszkábálni maguknak valami világképet. MÉrsékelt sikerrel. Aztán ott az internet, a virtuális valóság. Ezek a fiatalok nem tudják pontosan hogy mit csinálnak, mit gondolnak, mit akarnak. De hiányzik nekik a közösség, a cél. Az emberek nagy részének élete céltalan. Talán tanul, de nem élvezi. Talán dolgozik, de nem elégíti ki. Igaz ez régen is így volt (tehát hogy kevés ember találta meg a tanulásban és a munkában a lelkesedést), de akkor a tv, a mozik és az internet nem állított eléjük olyan elérhetetlen ideálokat, amelyeket ma állít. Ezeket az ideálokat elérni pedig lehetetlenség=frusztráció. Marad tehát a tengődés, és ha valaki elhiteti ezekkel a szerencsétlenekkel hogy végre ők is lehetnek nagyok, hogy végre valami nagynak lehetnek részei, hogy végre a sok hagymázos álomból valami tényleg "valóság", akkor azért megőrülnek. Végre valami nagy dolog, nagyszerű kaland aminek "értelme" is van. Közben persze elég tudatlanok és buták ahhoz, hogy ne vegyék észre, hogy mi történik velük.
Orbán Viktor ezt használta ki és használja egész addig, amig van elég felhasználható ember.
Kovácsék és Kunczéék más stílusban utaznak, ők nem akarnak tömeghisztériát, és nem akarják ezt a műanyag hollywoodi álmodnivágyást és frusztrált hiányérzetet meglovagolni, felkorbácsolni. Ezért nehéz is ezzel versenyezni, de mégis megnyerték a versenyt. Elsőre kb ennyi a válaszom a kérdésre.