Az én családom régi "olajos", sőt faterom közvetitésével én is dolgoztam egyszer 3 hétig egy olajfúrótornyon - 17 éves voltam akkor és mindenféle lóti-futi munkákkal foglalkoztam, de a végén már kezeltem a gépkulcsot, húztam a csöveket is. (ez nem Magyarországon volt)
Ma már semmi közöm a szakmához, csak az akkori élményeimet tudom elmesélni, valamint azt a néhány infót, amit fateromon keresztül hallok, ha nagy ritkán találkozunk - úgyhogy elnézést, ha valamit tévesen, vagy nem szakszerűen emlitek.

Magyarországon sajnos az olajkutatás nagyon visszaesett a rendszerváltás után, mert már nem igazán lehet gazdaságosan kőolajat, földgázt kitermelni - leggyakrabban ma már termálvizre fúrnak. A szolnoki KKV-t leépitették, eladták, hogy most mi van ott pontosan, nem tudom - itt kellene rákérdeznetek. A meglévő gáz/olajmezők karbantartását pedig a MOL végzi, itt is érdemes lehet próbálkozni. Megfelelő végzettség nélkül viszont nem tudom, mennyi esélyetek van - nagyon sok jól képzett fúrós van itthon állás nélkül.

Hogy milyen a meló egy fúrótornyon? Először is, kőkemény és veszélyes - a terepen, minusz 20 fokos hidegben es 30 fokos melegben is egyaránt helyt kell állnod. Én egy elég nagy tornyon dolgoztam (ekkora már nincs Magyarországon), hát mit mondjak, oda kell figyelni - ott melózol több száz tonna vason, tolod a kéttonnás súlyosbitót, emeled a száz kilós gépkulcsot. Közben minden olajos, hátulról meg ordit az 1000 lovas dizel.
Ugyhogy nagyon észnél kell lenned, ha nem figyelsz oda, akkor könnyen megszivod - lekapja a kulcs az egyik ujjad, vagy még rosszabb történhet. Ez nem vicc, nálunk az öreg rókák közül nem egynek hiányzott néhány ujja.

Az itthoni fizetéseket már nem ismerem, régebben elég jól kerestek az emberek, kb. mint a bányászok. Ami nagy biznisz volt még anno, az a gázolaj. Egy ilyen nagy masina bevág napi több száz/ezer liter gázolajat, úgyhogy egy-két hordó mindig csurrant-cseppent. Nem véletlen, hogy a fúrósok általában dizel kocsival járnak. Ma már gondolom ezt jobban ellenőrzik.