Kukuccs! Azért nálam a példaképtől távol álltak, de mindkettőnek volt kvalitása. Mindkét fasziban közös, hogy nem bírja az ütést, így aztán egy nagyobbra sikerült pofontól szedhetik a sátorfájukat, Fel is Csút, Le is Csút! Ez persze az edzők hibája is lehet!
A másik, hogy Viktátorunkból hiányzik a bölcsesség is, ezt nyilatkozataiból is lehet tapasztalni. Állandó aztán a nyilatkozatok utáni helyreigazítás, magyarázkodás... 40 év alatt nem célszerű valakit miniszterelnöknek választani.
Kokó persze most üzletileg is helyezkedik, és hát azért egy vesztes fityesz mellett is juthat neki zsuga, ha nem most, majd 4 év múlva. Most valahogy meglesz abból a pár pöngőből, amit összeboxolt...
A demokráciánknak nem ártana, ha OV pályafutásának is vége lenne, de erre kicsi az esély, mert tuti, hogy visszavágóra fognak készülni 4 évig, mint ahogy most is 4 éve folyik a kampány, mert mi ez a sok duma, ha nem kampány, minden teljesítmény nélkül. Pedig nélküle lenne esélye a fityesznek is egy megtisztulásra. Vele nehezebben, mert diktátor típus, nem néz tükörbe, nem tanul a balesetekből. Sok okos ember van, és nem vagyok abban biztos, hogy pont az okosság az első, inkább menedzselni kell az országot, és sok jó szakemberrel körülvenni magadat. Nem?
Végülis mindenki a maga bőrét viszi a vásárra, de itt OV esetében már sokkal többről van szó!