Azért a mai kozmológiában „kissé” bonyolultabb a kép. A vallást és az egyéb „hiszem-nem hiszem”-típusú kérdéseket ezúttal mellőzném.

Kellő szerénységgel vázolnám a ”jelenleg talán legelfogadottabb nézetet” (matematikai bizonyítékokat ne várj tőlem, valamint minden mondatom elé képzeld oda e kitételt):

Ugye azt nem vitatjuk, hogy létezett ősrobbanás. A világegyetem anyaga maximális összepréseltség állapotában volt az első pillanatban (ún. szingularitás, gyakorlatice pont-„méretű” képződmény). Az általános relativitás elmélet értelmében az anyag-idő-tér hármas szervesen összekapcsolódik olyannyira, hogy egyik sem lehet előbbre való (a másik kettőtől függetlenül létező) fogalom. A galaxisok egymástól való tágulását (nem pedig „a galaxis tágulását”) sem képzelhetjük el tehát úgy, hogy egy meglévő, statikus térben nő a távolságuk, hanem maga a tér tágul! Ha viszont -ragaszkodva a fenti hármas elválaszthatatlanságához- visszafelé követjük az eseményeket, az anyag mintájára mind a tér, mind az idő megszűnik létezni. Tér nélkül nincs idő sem, szakszerűbben fogalmazva tehát az anyagi szingularitás egyszerre téridő szingularitás is! (Nincs értelme tehát feltenni a kérdést, „hol volt az ősrobbanás” és „mi volt előtte”.) Arra most nem térek ki, hogy visszafordul-e a tágulás (és ha igen, hányszor :)), mert ez külön téma.
Kérdésem a szakcsillagászokhoz (ha vannak itt ilyenek) arra vonatkozott, hogy mivel sem az anyag, illetve, mint vázoltam, a tér maga sem tágulhat fénysebességnél gyorsabban, mi történik/történhetett a háttérsugárzás-fotonokkal? Elérhetik-e a téridő „határát”?