Én sok fényképet nem készítettem el. Szeretek embereket fotózni; arckifejezéseket, pillanatokat. 50-es obival ez nem is konnyű, mert igen hamar észreveszik, hogy fotográfia van készülőben róluk, és akkor kakukk van. Sok jó, kifejező képről csúsztam le.

Van viszont egy kép, amit nem készítettem el, mely "fotóspályafutásom" legemlékezetesebb elmmaradt képe lett. Fotózgatok én családnak, ismerősöknek minden alkalomból, ami csak fotózható. Egyszer kedvenc unokahúgom (tekintve, hogy egy van belőle, ezért közülük ő a kedvenc) :-) fiának eljött a második vagy harmadik szülinapja. Nem emléxem már pontosan, de kicsi volt még. Torta-vakuzás, plüssmaci, vigyorgó nagyszülők meg ilyenek. Mondja unokahúgom, hogy ne csak szobai képek legyenek, hanem szabadtériek is. Ám legyen. A hugi nő, tehát természetesen neki van igaza. :-) Kimegyünk a közeli játszótérre, gyerek zsupsz el játszani. Ülök padon, beszélgetek hugival. Gépen a vaku; belende, záridő mind a korábbi szobai vakus fotózáshoz állítva. Egyszer csak -nevezzük Norbinak- a gyerek egy mászóka tetején rájön, hogy neki márpedig itt most bizony pisilnia kell. Nosza előveszi amit ilyenkor elő kell venni, és magasról, teljes odaadással, szinte tökéletes parabolikus ívben slagol le mászóka tetejéről. Mire észrevettük, vaku le, távolság beállít, blende-záridő keres, addigra a Norbi gyerek abbahagyta a fáradtolaj leeresztését -nyilván elfogyott a folyadékutánpótlás-, elcsomagolta amit ilyenkor elcsomagol az ember fia, és taposta a mászókát tovább. :-)

Azóta tudom: full manuál nem minden témánál jön be. :-)