Furcsa dolog, én speciel rengeteget filóztam ezen, ugyanis annak idején a tévében dolgoztam, ahol valaki kitalálta, hogy "képernyőzzek", ami ugyebár meglehetősen exhibicionista kaland, én meg úgy éreztem, hogy lenne egy rakás közlendőm, fontosnak tartottam volna egy csomó dolgot közölni, átadni, amit addig magamba szívtam a világból és - talán - egyedire átformáltam, ugyanakkor egyre jobban rühelltem, hogy ezért oda kell "pakolnom" magam mások orra elé, kvázi kiszolgáltatni, rosszul voltam, amikor egyszer az utcán felismert valaki, ettől pedig begörcsöltem ( a látható személyiségemet ugyanis valamiféle "magánterületnek" éreztem )és a közlendőmet sem voltam képes átadni, amit ugyebár eredetileg szerettem volna. Le is léptem a képernyőről, ezután egy rádióba kerültem, ahol "elbújhattam" a hangom mögé és ez az állapot már tökéletesen megfelelt ennek az exhibicionizmusnak. Addig mindenképpen jó volt,amíg lehetett "beszélni,gondolkodni" a rádióban. (ma már nem lehet.)