Törölt nick Creative Commons License 2002.03.14 0 0 54
Kedves Hozzászólók!

A roswelli eset az egyetlen UFO esemény, amit még én is hajlamos vagyok komolyan venni. Ennek pedig az az oka, hogy itt voltak tárgyi bizonyítékok is, bár ezeket azóta nem látta senki. A másik dolog, ami miatt nem egyértelmű az eset, az a kémelhárítással foglalkozó Marcel őrnagy nyilatkozata az újságoknak. Egyértelműen idegen jármű maradványaiként azonosítja a megtalált roncsokat. Az, hogy később minden bizonnyal a parancsnokai utasítására lefényképezteti magát a léggömb maradványokkal, az nem teszi meg nem történtté az újságíróknak adott első nyilatkozatát. Másrészt aki látta a fényképen Marcel őrnagy arckifejezését, az sokkal inkább egy bosszankodó de engedelmes embert lát a képen, mint egy olyat, aki hisz a léggömb történetben. Nem hiszem, hogy egy ilyen ember ne tudna megkülönböztetni egy léggömb maradványt egy UFO roncstól, és azt sem hiszem, hogy meggondolatlanul hülyét csinálna magából egy nyilatkozattal. Márpedig az első, újságokban megjelenő nyilatkozata tény, az Interneten is fellelhető a korabeli újság címoldalának fényképe. Az is tény, hogy a területet lezárta a hadsereg, ezt nem indokolja egy lezuhant meteorológia ballon.

De. És itt most jöjjenek az ellenérvek. Aki már látta az amerikaiak első rakéta fellövéseiről készült képeket, látta a felrobbant, eldőlt rakétákat, akkor, amikor az oroszok már fellőtték a szputnyikot, abban kialakulhat az az érzet, hogy az amerikaiak eléggé pancser módon fogtak hozzá az űrhajózáshoz. Nem hiszem, hogyha több mint egy évtizede akkor már a birtokukban lett volna egy idegen űrhajó, akkor leállnak kísérletezni ilyen amatőr rakétákkal. Az oroszokkal folytatott űrversenynek sem lett volna semmi értelme. Hát kit érdekelt volna akkor az, ha az oroszok szállnak le először a Holdon, ha az amerikaiknak meg olyan űrhajójuk lett volna, amivel a Galaxisban is utazhattak volna. Szóval nem életszerű az egész. Az 51-es körzet szigorú titkairól meg annyit, hogy ha az atombombát el tudták lopni az oroszok, akkor nem hiszem, hogy az 51-es körzetről ne tudták volna már kideríteni, hogy mondjuk egy idegen űrhajót őriznek ott.

Általában az egész UFO kérdéssel az a bajom, hogy túlságosan nagy az ellentét a két oldal hívei között. Az UFO hívők ezerszámra számolnak be a találkozásokról, észlelésekről, míg azok a tudósok, akik a kapcsolatfelvétellel próbálkoznak csak néma világűrt találnak. Ez a két dolog egyszerre nem létezhet, valaki nem mond igazat.