Kedves Vigor!

Régen láttalak, eléggé megváltoztál szerintem. Sok kérdést föl is tennék neked, de inkább majd levélben. Most csak néhány megjegyzést iktatnék írásod mellé, amolyan közös gondolkodásra indító felvetésként.

"1. Kevés a pap, és sok a disznó. Annak, hogy bárki bármikor bemehet a templomba és - elvben - részesülhet az Oltáriszentségben, megvan a maga előnye is, és hátránya is." - Így van, de vajon az alapító szándéka szerint valami igénybevehető szolgáltatás-e az eucharisztia, vagy inkább felelősségteljes esemény, amelyre felvétel előtt némiképp rá kell készülni? Én úgy érzem, az általad említett előny elég soványka.

"2. Mivel hitem szerint - nem tudom, hogy ez mennyire van összhangban a hivatalos katolikus tanítással - a szentségeket nem a pap, hanem Isten hajtja végre, és Ő dönti el, ki részesülhet belőlük, a fenti felvetés tárgytalan számomra." - A r.k. teológiában az érvényes szentségfelvétel szigorúan szólva nem függ Istennek a (hivatalosan megkövetelt dolgokon túlmutató) "döntésétől." Más dolog a gyümölcsözőség, de erre nemigen van dogma. Csak annyi, és ha jól tudom, az is csak certum-tétel (biztosnak mondott igazság), hogy halálos bűn állapotában felvett szentség, noha pillanatnyilag nem gyümölcsöző, képes később felelevenedni, és hatását kifejteni.

"én úgy képzelem el, hogy a Jóistentől a mennyben drótok lógnak le a földre, hogy vezessék az isteni áramot (kegyelmet), és ezek a drótok a papok. Egy drót az csak egy drót, az kunkorodhat akárhogy, amíg nem okoz rövidzárlatot, ugyanúgy vezeti az áramot. Ezért elegendő a paptól, ha betartja a formális szabályokat." - Ezt én "biztonsági hieriarchai önindoklásnak" nevezem, bár ez nem éppen hízelgő rájuk nézve.

Másrészt a r.k. tan szerinti érvényességhez szükséges a pap részéről az "intenció:" hogy azt tegye a szertartással, amit az egyház tesz. Ha az érvényességet úgy tekintjük, mint a szentségi kegyelemközvetítés objektív előfeltételét, akkor a r.k. tan itt megtagadja a kegyelmet azoktól, akik a pap esetleges rosszindulata vagy hanyagsága folytán olyan misén (keresztelésen stb.) esnek át, ahol a papnak nincs szándékában, hogy kereszteljen vagy átváltoztasson, csak majmolni akarja a szertartást. Közben a résztvevők teljes áhítattal veszik a puszta kenyeret vagy bérmálkoznak a semmivel. És noha ez ritka eset, az általános törvény alól nem vehető ki. Létezik persze a "supplet ecclesia" elv, miszerint az ilyen formai vagy szándékbeli hiányokat azt egyház (Isten kincstárából) kipótolja, de ez még kevésbé dogma, ráadásul ellentmond a "helyes anyag, helyes szándék, helyes forma" hármas minimumkövetelményének.