filippo Creative Commons License 2002.02.26 0 0 17598
Az utóbbi hetekben némi hullámverést keltett a sportágban, hogy több válogatott játékos elköszönt a címeres meztől. Közülük Borók Rita lemondását külön is véleményezte Mocsai Lajos szövetségi kapitány, akinek a szavaira a dán bajnokság -jelenleg itt, a Viborgban szerepel Borók - néhány elismert edzője reagált, és védelmébe vette az átlövőt.

Morten Soubak, aki a múlt évben ezüstérmet szerzett a GOG-val: „Borók ellenünk, sajnálatos sérülése miatt, csak a bajnokság első mérkőzésén és a kupameccseken szerepelt, ami a későbbiekben megkönnyítette csapatom helyzetét. Borókból nemcsak mi, hanem a többi dán csapat is külön készült. Ennek ellenére legtöbbször tehetetlenek voltunk vele szemben, mert félelmetes lövőereje mellett remekül értette meg magát Gyerjuginával, a Viborg beállósával, de kit?nően mozgatta a szélsőjét is. Neki nemcsak én, hanem bármelyik dán csapat edzője örömmel adott volna helyet a keretében. Ő a legjobb formában lévő magyar játékos Dániában, és az utóbbi időben gyengébb teljesítményt nyújtó Viborgot kis túlzással egyedül tartja életben. Nem meglepő, hogy csapata mindent megtesz a szerződése meghosszabbításáért."

Jan Pytlick, az olimpiai bajnok dán válogatott szövetségi kapitánya: „Sokszor láttam játszani Borókot, akit remek játékosnak tartok. Lövőereje Dániában egyedülálló, de nemzetközi szinten sem sok hasonló játékos található. Támadásban kihagyhatatlan, jól veszi ki a részét az összjátékból, a védekezése talán egy fokkal halványabb. Kár, hogy hazakészül, mert ha maradna, és felvenné a dán állampolgárságot, számítanék rá."

Ulrik Wibilbek, az olimpiát, vb-t, Eb-t nyert dán válogatott egykori kapitánya, jelenleg a Viborg edzője: „Edzői pályafutásom során nagyon kevés játékossal találkoztam, aki az övéhez hasonló önfegyelemmel rendelkezett. A sérülését követően gyorsan visszanyerte versenysúlyát, nekem soha sem kellett ezzel a gonddal foglalkoznom. Azon persze lehet vitatkozni, hogy kinek mi a kövér, de egy 187 centi magas, 76 kilós lányról túlzás azt állítani, hogy túlsúlyos. Lehet, hogy koordinációs készsége nem volt tökéletes a sérülését követően, de én ezt nem hoznám összefüggésbe a súlyával. A Viborgban különösen az utóbbi időben egyre több feladatot kap védekezésben is, és ezt általában jól oldja meg. A mezőnyjátékával soha sem volt gondja nálunk, de persze edzőként az erényeit próbálom hasznosítani. Az iszonyatos erejű átlövéseire gondolok. Az utóbbi időben nyújtott teljesítménye alapján mindenképpen ott van a világ öt legjobb átlövője között. Hibái akadnak, mert ekkora lövőerővel többször kellene vállalkoznia, és néha túlzottan önzetlen, ha nem sikerül az elképzelése, könnyen elveszíti az önbizalmát, ami a dán lányokra nem jellemző. Ennek ellenére klasszis játékos, aki véleményem szerint sokat fejlődött nálunk, és még mindig van benne kiaknázható tartalék. Jól kommunikál dánul, a közösség, a csapat pillanatok alatt befogadta, mindenki szereti. Sajnos ő el akar menni, magánjellegű okok miatt, de nagy örömöt szerezne a városnak, ha megváltoztatná elhatározását."

Mocsai Lajos nem változtatta meg a Borók Rita lemondásáról és a játékos erényeiről, valamint hiányosságairól a Nemzeti Sportban alkotott véleményét. „A dán kollégák mondatait nem kívánom bővebben kommentálni - mondta a kapitány. -Borók teljesítménye a pályán dől el, és én lennék a legboldogabb, ha folyamatosan nemzetközi szinten kézilabdázna. Örülök, hogy ilyen sikeres Dániában, és annak is, hogy az edzőknek jó véleményük van róla."

Információnk szerint Borók Rita polgári pert indít Mocsai Lajos ellen, aki szerinte rontotta a hitelét a magyar kézilabdában. Jogi képviselője már megtette a szükséges lépéseket.