Kedves Toukon

Való igaz, hogy a jó esetben rendbe hozott egyensúly már nem a régi és sokkal szegényesebb, mint az eredeti rendszer volt. De még egyszer mondom, errôl jórészt a mezôgazdaság tehet és persze a haszonorientált, meggondolatlan fakitermelés, amit korábban nem említettem.

Nem kerülte el a figyelmem, hogy nem vadász-gyalázó topikot indítottál, de nem álltam meg hogy reagáljak az általad felvetettekre.
Valamiért mindenki azt hiszi, a vadászok nem működnek együtt a környezetvédôkkel. Én inkább úgy látom, az intézményes környezetvédelem nem szeret leereszkedni a vadászok szintjére. (Ez talán most változni fog, tekintettel arra, mit műveltek a talján lesipuskások és a helyi segítôik.) Minden esetre, arról nem szokás beszélni, hogy mi történne a vadállománnyal, ha a vadászok nem etetnék, gondoznák ôket (ez fôleg télen fontos), nem figyelnének oda az egészségükre és nem kapnák el az orvvadászokat. Én úgy gondolom, ez nagyon is "vadpárti" viselkedés.

Úgy látom, a fô problémád a sportvadászokkal van. Azt hiszem, a leghelyesebb ôket a "szükséges vadgazdálkodás" részének tekinteni. Tény, hogy ôk rendszerint azok, akik a méregdrága cuccaikban felülnek a lesre, bevárják a vadat és durr, aztán hazamennek, jót isznak, esznek, mesélik a kalandjaikat, az elejtett vadat meg a hivatásos zsigereli.
Csakhogy ôk hozzák a zsetont. Mondjuk úgy, drága pénzért ôk lövik ki a többlet-szaporulatot, ebbôl viszont helyre lehet állítani a vadetetôt, a kerítést, lehet takarmányt, terepjárót, esetleg vakcinát vásárolni, vetômagot a vadföldhöz, ami megint csak "vadpárti" dolog.

A kérdéseidre válaszképp elmondhatom, hogy nagyszerű, és hallatlanul izgalmas dolog hóban-sárban, nehéz terepen hajnaltól sötétedésig járni a vad után. Igazság szerint ezt át kell élni. Nem tudom viszont, milyen érzés elvágni egy állat torkát, sem azt, hogy milyen azzal dicsekedni, mennyit futott, mielôtt összeesett. Ezekben ugyanis mindeddig nem volt részem.

Gibbon p.m.