Kedves hozzászólók!

Az UFO jelenség földön kívüli eredetében nem hiszek. Számomra nem bizonyíték az, ha valaki személyes élményeit előadja mindenféle egyéb bizonyíték nélkül. Ezért nem tudom komolyan venni a halálközeli élményről szóló beszámolókat sem. Őszintén szólva sokkal inkább tartom ezeket az élményeket hallucinációknak, álmoknak, mint a valóság pontos érzékelésének. Én is rengeteget álmodok, jártam már a túlvilágon, átéltem már a saját halálomat, láttam felrobbanni az atombombát, jártam már más Univerzumokban is, és közvetlen ébredés előtt láttam már a virágaimat hosszú karokkal kinyúlni felém, éreztem, ahogy ledőlnek a falak, és még sok minden egyebet. Mégis, eszembe sem jutna ezeket az élményeket a valósággal összekeverni. Tudom, hogy ezek álmok, és amikor felébredek, minden a megszokott körülöttem. Úgyhogy, amíg valaki nem mutat nekem akárcsak egy gombostűt is, ami egy idegen űrhajóról származik, amíg nem mutat egy vércseppet, egy bőrdarabot, vagy bármit, amiben idegen DNS, vagy akár teljesen eltérő genetikai anyag lenne, addig számomra az egész csak képzelgés, magamutogatás, önbecsapás. Nem létezik, hogy ez után a több ezer (tízezer) állítólagos találkozás, látogatás után ne maradjon semmi tárgyi bizonyíték. A Roswell-szerű bizonyítékokban pedig azért nem hiszek, mert nem tudom elképzelni, hogy ekkora jelentőségű tárgyi emlékeket ennyi ideig el lehetne az emberiség elől rejteni. Annyi kémszervezet, terrorista szervezet, fanatikus, stb él a világon, hogy nem hiszem, hogy ne találták volna már meg, ha tényleg lenne bármilyen valódi bizonyíték.

A Hold-kutatás megtorpanása számomra sajnos azt jelzi, hogy leszámoltunk a múlt század ötvenes, hatvanas éveinek az illúzióival. Emlékszem, amikor először láttam a "2001 Űrodisszeiát", amikor először olvastam Bradbury "Marsbéli Krónikák" című könyvét, mennyire hittem benne, hogy az ezredfordulón tényleg a Marson, és a Holdon leszünk. Amikor gyerekként láttam a TV-ben a holdraszállást, az életem egyik legmeghatározóbb élménye volt. Most, amikor kezembe veszem a "Krónikákat", és elolvasom az első novellát, ami 1999-ben játszódik, akkor bizony nagyon szomorú vagyok. Hol vagyunk ettől, pedig azóta már eltelt három év. Nemhogy a Marson nem vagyunk, de a Holdat is otthagytuk. Nem is azért keserít el, mert olyan halaszthatatlan dolgunk van a Holdon, hiszen van elég probléma idelent is, egyszerűen filozófiai, elvi jelentősége van. Hiszen ha eddig nem vetettük meg a lábunkat a Holdon, akkor mikor fogjuk? Ha most nincs rá pénz, mikor lesz? Egyre több embert kell eltartania a Földnek, egyre kevesebb erőforrásból. Lehet, hogy egyre kevesebb az esélyünk az elszalasztott álmok megvalósítására. Sajnos, úgy érzem, ha nem jön el a közeljövőben egy alapvető váltás az űrutazás technológiájában, amihez ma még nem sejtett fizikai felfedezéseknek is fel kell bukkanniuk, akkor az emberiség itt reked a Földön, ennek pedig visszafejlődés, önmagunkba zárkózás, és még ki tudja mi minden lesz a következménye...