Jules_d Creative Commons License 2002.02.01 0 0 12433
Egy Gyula köszöni és kimegy.
Ezt olvastátok?
ORIGO:
Új tulajdonos az Újpest FC-nél

Viola Ball Befektetési és Vagyonkezelő Rt. néven új tulajdonosa van az Újpest FC Football Club Kft-nek. A társaságot Genzwein Ferenc, a monori Ilzer Sörgyár vezérigazgatója és Lukács Ferenc, az Újpest FC korábbi - csaknem 100 százalékos - tulajdonosa alapította. A Viola Ball 99,96 százalékos tulajdonrészt birtokol a lila-fehér futballcsapatban.

A 23 millió forintos alaptőkéjű Viola Ball Rt.-ben Genzwein Ferenc kisebbségi, de 25 százalék feletti részesedéssel rendelkezik, míg a többségi tulajdon továbbra is Lukácsé. Genzwein egyébként korábban a Vasasnál is vállalt vezető szerepet - írja pénteki számában a Napi Gazdaság.

Az Újpest Kft. bevétele az elmúlt évben több mint 500 millió forint volt, és Gyulai Zsolt, a Kft. ügyvezetője szerint ez az összeg idén akár 40-60 százalékkal nőhet, elérheti a 700-800 millió forintot is. A bevételek főként a ligán keresztül értékesített reklámjogokból, a tévéközvetítések eladásából, illetve a tulajdonosok közvetlen hozzájárulásaiból származnak.

Gyulai a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy a futballcsapat támogatóinak köre - a Mol Rt.-n és a Magyar Fejlesztési Bankon kívül - tovább bővülhet, ám konkrét neveket nem közölt az ügyvezető.

A 317 millió forintos alaptőkével alapított Újpest Kft. egyébként a jelentős bevételek ellenére is veszteséges. A klub a téli időszakban két cseh játékost vásárolt, akik 100 millió közel forintba kerültek, és a további tervezett erősítések hasonló összegű költséget jelentenének. Gyulai elmondta, hogy 2003-ra a csapat gazdálkodását nullszaldósra szeretnék kihozni.